Hamilton: Eddig jól el tudtam kerülni az ütközést Verstappennel, de még 19 verseny van hátra…

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton nem biztos abban, hogy elkerülhetetlen lenne a Max Verstappennel való összeütközésük, de reméli, nem fog sor kerülni erre. Azt is hozzátette, a hosszú távra fókuszál, ezért vannak ilyen statisztikái.

Lewis Hamilton, Mercedes

Lewis Hamilton, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Az első 4 futamból kiindulva valószínűsíthető, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen között fog eldőlni az egyéni világbajnoki cím sorsa, a holland és a brit pedig már több futamon is kemény kerék a kerék elleni csatát vívott egymással.

A Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján a Mercedes versenyzőjétől – akinek jelenleg 14 pont az előnye a pontversenyben – azt kérdezték, hogy elkerülhetetlennek tartja-e, hogy előbb-utóbb összeütközzenek Verstappennel.

„Nem tudom. Azt hiszem, eddig jól sikerült elkerülnöm az incidenseket. Még 19 verseny van hátra, és megeshet, hogy összeütközünk, de remélem, hogy erre nem fog sor kerülni” – kezdte Hamilton.

„Jó dolognak tartom, hogy szerintem kölcsönösen tiszteljük egymást. Max talán úgy érzi, bizonyítania kell. Én nem feltétlenül vagyok ugyanabban a helyzetben, mint ő. Inkább a hosszú távot nézem, a mentalitásom szerint ez nem egy sprint, hanem egy maraton. Végső soron ezért vannak ilyen statisztikáim.”

Még több F1 hír:

„És továbbra is ezen az úton fogok továbbmenni, és mindent meg fogok tenni azért, hogy elkerüljük az ütközést” – folytatta a hétszeres világbajnok, aki ezen a hétvégén beérheti Senna egyik rekordját.

A hibrid-éra kezdete óta talán még egyik csapat sem jelentett akkora kihívást a Mercedesnek, mint a Red Bull idén, viszont Hamilton elmondása szerint nem változtatott az istálló hozzáállásán az, hogy a szezon előtti tesztekből kiindulva azt gondolták, hogy hátrányban vannak az osztrák csapattal szemben.

„Szerintem minden évben az a cél, hogy abszolút mindent kihozz magadból. Soha nem úgy érkezel meg, ha akár két vagy öt tizedmásodperc az előnyöd, hogy oké, most egy kicsit kevesebbet fogok kiadni magamból.”

„Minden évben mindent beleadsz, de persze néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azokat eltervezted. Lehetnek dolgok, amik megzavarnak. Néha nem tudod kihasználni a lehetőségeidet, néha pedig nem vagy annyira teljes, mint amennyire szeretnéd.”

 

„Idén nem feltétlenül ez a helyzet, hiszen úgy indult a szezon, ahogy szerettem volna. Alkalmazkodtam a járvány okozta nehézségekhez, és rájöttem, hogy hogyan lehet ilyen körülmények között is maximalizálni a teljesítményt.”

„Minden korábbinál fittebb vagyok, mivel több időm volt az edzésre, a mentális oldal ápolására és a kocsi megértésére. Szerintem összességében sikerült még magasabbra emelnem a lécet, és csapatként is az a célunk, hogy megugorjuk ezt a lécet” – magyarázta a 36 éves pilóta.

A Mercedes kipróbálta már a különleges festést – most inkább köszönik, de nem kérik újra…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes lemondta a Pirelli-gumik tesztjét, a Ferrari ugrik be helyettük
Következő cikk Russell: Jó helyzetben vagyok, több éves szerződést szeretnék!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország