BRÉKING

Hamilton CSUKOTT SZEMMEL nyerte meg az UNALMAS Belga Nagydíjat Rosberg és Grosjean előtt! Vettel-dráma!

Lewis Hamilton egészen könnyedén és simán nyerte meg a javarészt eseménytelen 2015-ös Belga Nagydíjat a német csapattársa, Nico Rosberg előtt, aki igen rosszul kapta el a rajtot, de a W06 Hibrid sebessége kisegítette őt.

Kimi Räikkönen egy jobb futamot teljesített a mezőny hátsó feléből rajtolván, de nem tudott a jobb pontszerzők között végezni. A másik oldalon Sebastian Vettel nullázott, hiszen az utolsó előtti körben kapott egy jobb hátsó defektet, miközben Romain Grosjean tapadt rá  a Lotusszal.  Ezzel a német az utolsó méterek előtt bukta el a dobogós helyezését, miközben majdnem 1 kiállással teljesítette a futamot. A francia legutóbb 2013-ban állhatott dobogón.

A Lotus mögött közvetlen a Red Bull orosz pilótája végzett, aki egy hatalmas hajrát futott, majd következett Sergio Pérez (Force India) és Felipe Massa a Williamsszel. A világbajnok brit csapat másik autójával Valtteri Bottas nagyon szerencsétlenül járt, hiszen a gárda eltérő gumikeveréket pakolt fel a gépre, amiért járt a bokszutca áthajtásos büntetés. Nem mellesleg a finn a harmadik helyről rajtolhatott…

A McLarennél sem történt csoda, és egyedül csak a Manorokat tudták megverni a wokingiak, de legalább mindkét autójukkal célba értek.

A legjobb tízben végzett még Max Verstappen (Toro Rosso), Valtteri Bottas (Williams) és Marcus Ericsson a Sauberel. A 17 éves holland pilóta a Toro Rossóval majdnem megfogta Räikkönent a végén, de elfékezte magát… Ennek ellenére nagyon jó eredmény tőle ez a 8. hely.

A kiesők között volt Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso), Daniel Ricciardo (Red Bull), Pastor Maldonado (Lotus), Nicolas Hülkenberg (Force India)

Végeredmény

230201

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A FUTAMRÓL

[live_event id="315"]

Pálya

Belgium

Verseny dátuma: 2015. augusztus 23.

Pálya neve: Spa-Francorchamps

Első nagydíj: 1950

Körök száma: 44

Pálya hossza: 7.004

Versenytáv: 308.052

Körrekord: Sebastian Vettel - 1:47.263 (2009)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Közepes, lágy

2014: Közepes, lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli „okos abroncsokat” akar bevezetni a Forma-1-ben!
Következő cikk Grosjean olyan autóval végzett dobogón, amit lefoglalt a bíróság

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország