Forma-1 Magyar Nagydíj

Hamilton: csodás érzés ilyen eredménnyel elmenni a szünetre

Lewis Hamilton a hetedik helyről várhatta a Magyar Nagydíj rajtját, miután szombaton DRS-problémái voltak. A futamot viszont remekül kezdte, majd konzisztensen gyors volt, és végül egy jó taktikának is köszönhetően egészen a második pozícióig tudott feljönni.

Lewis Hamilton, Mercedes W13, Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

A hétszeres világbajnok talán nem is képzelte volna, hogy esélye lehet ilyen eredményt elérni a mai futamon azok után, hogy csak a hetedik helyről indulhatott. Végül azonban a brit remekül teljesített a 70 kör során, és a pole-ból induló George Russellt is megelőzte.

A leintés utáni interjúban természetesen megköszönte csapatának a kemény munkát, és érzése szerint a nyári szünetet követően még komolyabb kihívói lehetnek majd a Red Bullnak és a Ferrarinak.

Azt ugyanakkor ő sem feltétlenül tudta megmondani, miért alakult így a futama. „Őszintén szólva nem tudom, miért volt olyan nehéz az eleje. Szenvedtem, nem voltam benne biztos, hogy utol tudom érni az előttem lévőket, de lassacskán ráéreztem az egyensúlyra, és a rajtom is remekül sikerült.”

Még több F1 hír:

„Sajnálom George-ot is, de a többieknek még mindig van némi előnyük velük szemben, mi azonban egyértelműen közelebb kerültünk hozzájuk. Csodás érzés úgy elmenni a szünetre, hogy tudjuk, képesek vagyunk ilyesmire, és a második félévben talán még ennél is többet hozhatunk majd ki az autóból.”

Úgy tűnt, a Mercedes autójának jót tett, hogy jóval hűvösebb volt a futam napján. Ezt Hamilton is megerősítette. „Egyértelműen a kezünkre játszott most. Kicsivel jobban működött az autónk. Nem tudom megmondani, pontosan miért, de hálás vagyok érte.”

„A végén még abban reménykedtem, hogy esni fog, és akkor talán kihívás elé állíthatom Maxot, de már elfogytak a körök. Ha tegnap jobban sikerül az időmérőm, akkor akár a győzelemért is harcolhattunk volna. Viszont két második hely egymás után, tehát nagyon-nagyon örülök. Óriási dolog. Köszönöm a nézőknek az elképesztő támogatást.”


Ki kerülhet az Aston Martinhoz 2023-ban Vettel visszavonulása után?

Verstappen nem hitte, hogy nyerhet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Nem gondoltam volna, hogy megnyerjük ezt a versenyt!
Következő cikk Russell: Elnézést kérek a csapattól és gratulálok Lewisnak!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország