Hamilton csak saját magának köszönheti az újabb „bukást”

megosztás
hozzászólás
Hamilton csak saját magának köszönheti az újabb „bukást”
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. júl. 5. 13:51

Lewis Hamilton egyre több hibát vét, miközben Nico Rosberg szinte verhetetlennek tűnik fejben.

Hiába gyorsabb versenyző 2008 Forma-1 világbajnoka, nyolc futamot követően Rosberg vezeti a bajnokságot a Mercedes színeiben és nem a brit. Ez többek között a technikai gondoknak is betudható, de a német valóban remekül teljesít és minden lehetőséget kihasznál.

Ez törtét legutóbb is Silverstone-ban, amikor is Hamilton könnyedén megnyerhette volna az időmérőt, de hozott egy rossz döntést, melynek köszönhetően csak 6. lett, addig Rosberg megszerezte a pole-t. Nico természetesen örült ennek, de szerinte hamar ott lesz mögötte a csapattársa.

Niki Lauda az időmérő leintését követően szintén megerősítette, hogy Lewis döntése volt a leállás.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Lewis döntött úgy, hogy félreáll. Úgy gondolta, hogy a köre lassabb volt. Ez most több pozíciójába került, de már nem tud mit tenni. Néha hozol rossz döntéseket, de ezekből tanulsz. A bajnokság szempontjából azonban mindennél fontosabb lehet ez a döntés, de a verseny még ott van neki vasárnap.”

„Nico egy pillanatra sem akart lassítani és úgy döntött, befejezi a körét. Gyilkosan használta ki a lehetőséget, és nagyszerű formában versenyez. Ő egy olyan versenyző, aki nehéz körülmények között megragadja a lehetőségeket. Ismét kiemelkedő volt, amit csinált, és csak magának köszönheti azt, hogy ott van. Izgalmas versenyt várok.”

Következő Forma-1 cikk
A Red Bull elismerte, tönkretette Ricciardo időmérő edzését

Előző cikk

A Red Bull elismerte, tönkretette Ricciardo időmérő edzését

Következő cikk

Hülkenberg komoly dolgokra lehet képes holnap a 4. helyről Silverstone-ban

Hülkenberg komoly dolgokra lehet képes holnap a 4. helyről Silverstone-ban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Niki Lauda
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING