Hamilton csak nevetett a sisakja alatt, miután megfutotta a pole-kört

Hamilton csak nevetett a sisakja alatt, miután megfutotta a pole-kört

Lewis Hamilton annyira elégedett volt és jó érzés kerítette hatalmába az időmérőt követően, hogy kacagásban tört kis a sisak alatt. A Mercedes címvédője rontott a Q3 elején, így nagyobb volt rajta a nyomás a második nekifutásban, de állta a sarat.

Hamilton nem érezte a kocsit tegnap, az első edzéseken, nem volt elégedett a beállítással. Szombatra javult a helyzet, de a Q3-ban blokkolta a bal elsőt, odalett az egyik köre. Szerinte minden rendben, ez nem jelenti azt, hogy még mindig lenne hiányosság a W07 beállítása terén.

„Nem. Tegnap problémám volt valamivel a kocsin, így nem volt a legkönnyebb nap, és majdnem egy elvesztegetett nap volt”- fejtette ki a címvédő. „Ma igazából nulláról kezdtünk, az autó remeknek érződött az elejétől fogva, amint megoldottuk azt a dolgot. Elvégeztünk pár változtatást az egyensúlyon – de csak nagyon keveset, pár módosítás.”

„Nico nagyon jól érezte magát a kocsiban, így jobban elmentünk abba az irányba, amibe ő. Amúgy sem álltak olyan messzire egymástól. Nagy megkönnyebbülés volt ma az, hogy kihajtottam a pályára, és az autó olyannak érződött, mint amilyen volt. Ennek ellenére Nico még mindig hihetetlenül erős volt, ahogy azt láthatták is, így volt pár olyan terület, melyekről tudtam, hogy fel kell zárkóznom rajtuk. Ezen voltam, és a 10-es kanyarban túl sok volt”- elemezte a történteket.

„Amikor bejöttem, csak nevettem – hiszik vagy sem -, annyira jó volt az a kör. A Q3-ban kuncogtam az egyes körök között. Azt gondoltam, ’ez annyira jó kör volt’. Könnyedén lehetett volna pole – de örülök, hogy a másodikkal meglett. Igaz, nagyobb lett tőle valamelyest a nyomás a második körben, de még így is sikerült összetenni, tehát örülök neki.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING