Hamilton csak kacag a Red Bull kommentárjain: évekig erős maradhat a Mercedes

megosztás
hozzászólás
Hamilton csak kacag a Red Bull kommentárjain: évekig erős maradhat a Mercedes
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. márc. 26. 10:04

Lewis Hamilton nem igazán tudja hova tenni a Red Bull Racing és Christian Horner szavait, akik az FIA-tól remélnek segítséget a szabályok módosításában. A Mercedes AMG címvédője elég mókásnak tartja a dolgot.

"Elég viccesnek találtam"- mondta Hamilton ma a Mercedes sajtótájékoztatóján. "Érdekes vélemény olyanoktól, akik annyira sikeresek voltak. Ráadásul még csak egy verseny volt, így azt is elég mókásnak találom, hogy már az első futam után jönnek az ilyen megjegyzések."

Kitért arra is, hogy pár éve nagy döntés előtt állt, amikor a Mercedesre váltott. "Ami engem illet, nagy lépés volt részemről, hogy eljöttem ehhez a csapathoz, mely sok éven keresztül gyengén teljesített - nem volt részük a többiek sikerében. Ez a csapat egyetlen egyszer sem panaszkodott másoknak, hogy egyenlítsék ki a dolgokat, egyszerűen rongyosra dolgozták a tenyerüket. Eljöttem ide, láttam, hogy fejlődnek, és most ők a legjobbak - összetartottunk, lenyűgöző munkát végeztünk."

"De nem csak rólam van szó; több mint 1000 ember dolgozik a két gyárban, hogy megépítsék a legjobb autót, és ugyanazon szabályok között tettük mindezt, ugyanazokkal a forrásokkal, amivel a többi topcsapat rendelkezik általában véve. Nagyon büszke vagyok erre. Szerintem vicces a helyzet."

Tavaly senki sem tudott a Mercedes közelébe férkőzni, idén sem várható más, figyelembe véve, hogy még az előnyük is nagyobb lett. Hamilton tisztában van vele, nekik áll a zászló.

//

Vettel nagyon sajnálja Németország elvesztését a Forma-1-ben fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, 26 March 2015

"A szabályok és az F1 alapján - tudva azt, hogy mennyire korlátozott a szélcsatornában tölthető idő és a fejlesztés - mindenkinek ugyanannyi idő áll a rendelkezésére. Feltéve, hogy ugyanannyira nyomjuk majd, mint mindenki más, az élen kéne maradnunk. Hiszem, a csapat így fog tenni. Természetesen sosem tudjuk, mit fognak csinálni a többiek, amikor nekivágnak a szezonnak, és azt sem tudtuk, mennyit fejlődtek a többiek."

"Tavaly elég versenyképesek voltunk, és elég rendkívüli, hogy még ennek tetejében is sikerült fejlődni. Megmutatja, mennyire lenyűgöző ez a csapat. Ha mindenki marad a helyén, megfelelő filozófiát alkalmazunk, akkor a csapat sok-sok éven keresztül erős lesz."

Következő Forma-1 cikk
Button nem aggódik a McLaren kormánya miatt: minden rendben az adatokkal

Előző cikk

Button nem aggódik a McLaren kormánya miatt: minden rendben az adatokkal

Következő cikk

Sebastian Vettel: A Ferrari megtiltaná a Mercedes látogatást?

Sebastian Vettel: A Ferrari megtiltaná a Mercedes látogatást?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING