Hamilton: Bottas nem könnyítette meg a dolgom, hosszú az út az 1-es kanyarig

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton természetesen elégedetten nyilatkozott azután, hogy megszerezte a pole-pozíciót a 2020-as Magyar Nagydíj időmérő edzésén. A brit pilóta bő 1 tizedmásodperccel győzte le a csapattársát.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Mercedes-dominanciát hozott a Hungaroringen megrendezett magyar időmérő edzés, ahol nem volt kérdés, hogy a német istálló egyik pilótája fogja megszerezni az első rajtkockát. Ez végül a Stájer Nagydíjon is az első helyről rajtoló Lewis Hamiltonnak sikerült.

Hamilton a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3-ban is a leggyorsabb tudott lenni, a kvalifikáció utolsó szakaszában végül 107 ezredmásodperccel verte meg finn csapattársát, Valtteri Bottast, így begyűjtötte idei 2., karrierje 90 pole-pozícióját.

A brit versenyző az időmérő után elégedetten nyilatkozott, megköszönte a csapatának a munkát, majd hozzátette, Bottas nem könnyítette meg a dolgát.

 

„Őrületes volt az időmérő, alig fogtam még fel a történéseket. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok együtt a csapatban. Valtteri nem könnyítette meg a dolgom, de nagyon élvezem az ilyen helyzeteket.”

„Az autó kiváló volt, olyan jól ment, mintha sínen húzták volna.”

Amikor arról kérdezték, hogy beérheti-e Michael Schumacher azon rekordját, hogy ugyanazon a pályán 8 győzelmet is gyűjt, Hamilton arra utalt, fejben még nem tartja a kezében a győzelmi serleget.

„Nos, hosszú lesz az út az 1-es kanyarig, de majd megpróbálok figyelni, hogy megtartsam a pozíciómat. És még azt sem tudjuk, hogy milyen lesz holnap az időjárás.”


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stroll: szerencsejáték volt, de bejött!
Következő cikk Bottas: elsőként kell elfordulnom holnap az 1-es kanyarban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország