Hamiltont Boseman lesújtó halálhíre után az akarat vitte tovább

Lewis Hamilton „szívét komoly teher nyomja” a 2020-ban a pályán kívül történt események miatt, és felfedte, hogy szinte „összetört”, amikor szombaton megtudta, hogy Chadwick Boseman elhunyt.

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, celebrates with a tribute to actor Chadwick Boseman in Parc Ferme

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, celebrates with a tribute to actor Chadwick Boseman in Parc Ferme

Steve Etherington / Motorsport Images

A szombat reggeli hír után, hogy elhunyt a színész, Chadwick Boseman, aki a főszerepet játszotta a nagy sikerű Fekete Párduc című szuperhősfilmben, az egész világ együttérzését és tiszteletét fejezte ki a történtek kapcsán.

Hamilton a spái pole pozícióját Bosemannek ajánlotta, és mind az időmérő, mind pedig a futam után az autójából kiszállva bemutatta a „Wakanda, légy áldott” tisztelgést, amelyet a film tett híressé.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a tragédiák világszerte, melyekkel Hamiltonnak is meg kellett birkóznia 2020 során, motivációt adtak a hatszoros világbajnoknak. Hamilton a futam után pedig arról beszélt, hogy milyen kihívás volt számára koncentráltnak maradni, és az energiáját a pályára átvinni a 2020-as események közepette.

Még több F1 hír:

„Általában véve komoly teher nyomja a szívemet és a lelkemet is” – kezdte a brit. „Amikor figyeled a híreket, amikor látod, hogy mi történik a világban, ez rám igen nagy hatással van.”

„Annyira büszke voltam, amikor Chadwick lett a Fekete Párduc, mivel gyerekként szuperhősökről álmodtam, és végre láthattam egyet, akinek ugyanolyan volt a bőrszíne, mint nekem, és ez egy igazán elképesztő pillanat volt.”

„Ezért amikor felkeltem, és megkaptam az üzenetet egy barátomtól, aki azt mondta, hogy sírva írja meg nekem ezt a hírt Chadről, majd elolvastam, hogy mi történt, egyszerűen csak összetörtem” – vallotta be Hamilton.

„Emlékszem, hogy próbáltam összeszedni magam, és jól teljesíteni azon a napon. Azt persze nem tudod, hogy össze tudod-e majd rakni a köröket, nem tudod, hogy el fogja-e vonni a figyelmedet ez az egész.”

Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrates on the podium with the trophy

Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrates on the podium with the trophy

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Amikor azonban megtalálod a célod, amikor tudod, hogy mit kell elérned, hogy mi a küldetésed, akkor az akarat elég messzire tud vinni. Hamilton spái diadala már az ötödik volt az idei hét futamból, ezzel pedig tovább növelte előnyét a bajnoki tabellán, és már 47 ponttal vezet Verstappen előtt.

A brit mindössze kétszer volt relatív veszélyben, egyszer a verseny rajtja után, másodszor pedig a biztonsági autós újraindítást követően, de mindkét alkalommal sikerült visszavernie a csapattársát, Valtteri Bottast.

Hamilton nem a Belga Nagydíjat választotta idei legsimább győzelmének, helyette inkább az azt megelőző spanyol futamot mondta. „Azt mondanám, hogy a legutóbbi volt az. Barcelona, különösen a verseny, szerintem az volt általánosságban az egyik legsimább.”

„Ez is pozitív volt, de a rajt nagyon stresszes volt és az újraindítás is. Úgy vélem, hogy ez egy elég egyértelmű hétvége volt, de biztosan vannak olyan területek, ahol fejlődhetünk még” – zárta gondolatát Hamilton.


Heroes: Kezdetek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton időmérős előnye idegesíti Bottast
Következő cikk Sainz a Renault-t megnézve bízik a Ferrari visszazárkózásában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország