Hamilton: borzalmas volt az első szabadedzés

A Forma-1 mezőnye nagyjából azzal találkozott, amire számítani lehetett az első szabadedzésen Szocsiban: poros, alig tapadó pályával, ami többeket is megviccelt, még a címvédő világbajnok Lewis Hamiltont is.

Hamilton: borzalmas volt az első szabadedzés

A messze nem forgalmas szocsi versenypályát a koronavírus-járvány alatt természetesen nem látogatták, így a Forma-1 és az F2 mezőnye a szokásosnál is porosabb aszfalttal találkozott a Fekete-tenger partján.

Az első szabadedzésen Carlos Sainz és Nicholas Latifi törte meg az autóját, de a második szabadedzésen is több megforgás volt, többek között Lance Stroll és Max Verstappen által is.

Bár a Mercedes tempófölényéhez ismét kétség sem férhet, Lewis Hamilton-nak különösen nehéz napja volt, a brit pilóta mind a három keverékkel küzdött, és alulmaradt Valtteri Bottasszal szemben is.

„Úgy érzem, hogy nem voltam különösebben gyors ma” – nyilatkozta a pénteki edzésnap után Hamilton. „Nem indult valami jól a nap, az első szabadedzés különösen borzalmas volt. A lágy gumikkal kezdtem, amiket elfékeztem, majd felraktuk a keményeket, amelyeket teljesen megsemmisítettem” (egy újabb elfékezéssel).

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Szóval az FP1-et elfelejthetjük. A második edzés már sokkal jobban kezdődött, kicsit így is alulmaradok még az első és második szektorban, az utolsó jól sikerült. Még nem tudtam jól összerakni egy kört, de ez is folyamatban van. Vezetésileg van egy pár dolog még, amin javítanom kell, és ott vannak még a beállítások is.”

Annak ellenére, hogy Hamilton szenvedett a pályán, a Mercedes így is mérföldekkel van a mezőny előtt, a második szabadedzésen legközelebb Daniel Ricciardo volt hozzájuk, de ő is egy másodpercen kívül volt, ami Hamiltont is meglepte.

„Őszintén, még számunkra sem egyszerű az, amit kint van a pályán, a tapadás elég alacsony, rengeteget csúszkálunk. De igen, engem is meglepett, hogy ekkora a különbség. Biztos vagyok benne, hogy nekik még rosszabb hátul. A pálya majd felgumizódik, és akkor lehet, hogy csökkennek a különbségek.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Végül Lewis Hamilton is elmondta, mit gondol Stefano Domeniali kinevezéséről, akinek szerinte nem lesz egyszerű dolga a remek munkát végző Chase Carey utódjaként.

„Fantasztikus hír. Nagyon jól ismerem Stefanót, az egyik legkedvesebb ember, akit ismerek. Nem hiszem, hogy lehetett volna-e találni nála alkalmasabb embert annak a hatalmas feladatknak a teljesítésére, amit Chase elkezdett.”

„Stefanónak arany szíve van, jó értékekkel, szóval a jövő nagyon pozitív szerintem.”

Verstappen szerint esélyük sincs a Mercedes ellen.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen szerint nem a Mercedes lesz a legnagyobb ellenfelük a hétvégén
Előző cikk

Verstappen szerint nem a Mercedes lesz a legnagyobb ellenfelük a hétvégén

Következő cikk

A Renault mindent bevet, hogy autóba ültethesse Alonsót

A Renault mindent bevet, hogy autóba ültethesse Alonsót
Hozzászólások betöltése