Hamilton: az F1 „rossz döntést hozott” a két körrel, de „a pénz beszél”

Lewis Hamilton a versenyt követően arról beszélt, hogy szerinte a sorozat „rossz döntést” hozott azzal, hogy csak két kört mentek a biztonsági autó mögött, hogy értékelhető legyen a Belga Nagydíj, hiszen úgy véli, csak „a pénz beszélt”.

Hamilton: az F1 „rossz döntést hozott” a két körrel, de „a pénz beszél”

Egy háromórás piros zászlós periódust követően a mezőny kihajtott a biztonsági autó mögött, hogy hivatalosnak lehessen nevezni a nagydíjat, és lehessen eredményt hirdetni, majd hamar vissza is tértek a bokszba, végül pedig lefújták a versenyt.

Hamilton harmadik lett a Mercedesszel, aminek köszönhetően a Max Verstappennel szembeni bajnoki vezetése három egységre csökkent, miután a holland „megnyerte” a viadalt, amelyért csak fél pontokat osztottak.

A brit még a piros zászló alatt a közösségi oldalán azt írta, hogy „túlságosan is veszélyes lenne kimenni most”, és hogy azzal „mindenkit veszélybe sodornának”, mert annyira keményen esett az eső vasárnap délután.

Még több F1 hír:

Később a Sky Sportsnak már arról beszélt, hogy „nagyon csalódott” a szurkolók miatt, mivel megfosztották őket egy futamtól, és érzése szerint vissza kéne kapniuk a jegyárakat. Rákérdeztek nála, hogy mit gondol arról, hogy fél pontokat kaptak két safety caros kör miatt.

„A pénz beszél. Tényleg ez volt, a két kör, hogy elkezdődjön a verseny csak a pénz miatt volt. Így mindenki megkapja a pénzét, de szerintem a rajongóknak is meg kéne kapniuk, mert sajnos nem láthatták azt, amiért jöttek és fizettek.”

„Kár, hogy nem versenyezhetünk holnap. Pedig imádom ezt a pályát. Annyira szomorú vagyok, hogy nem mehettünk rendesen, de a mai nem volt igazi futam.” Hamilton kiemelte, hogy lesznek „megbeszélések” az F1 vezetőivel, valamint azt a döntést is kritizálta, hogy két kört teljesítve biztosították, hogy legyen végeredmény.

 

„A sport szerintem ma rossz döntést hozott. Természetesen mi versenyezni akartunk. Legalább két kört kell mennünk, hogy értékelni lehessen, az első megállítás és a második között pedig folyamatosan esett. Csak egyetlen oka van annak, hogy kiküldtek minket. Ezért is sajnálom a nézőket.”

A körülményekről azért sokat elmondott, hogy még Hamilton szerint is szörnyűek voltak, pedig ő nagyon jó esőben, és régebben sok helyzetben biztatta a versenyirányítást egy-egy futam elkezdésére hasonló időjárás mellett.

A 2021-es belga viadal ezzel egyébként a történelem legrövidebb futama lett, amelyen hivatalos eredmény született, megelőzve az 1991-es Ausztrál Nagydíjat, ahol 14 kört teljesítettek.

Hamilton egyszerűen nem tudott mit tenni bajnoki előnyének csökkenése ellen

megosztás
hozzászólás
FIA: nem halaszthattuk el a versenyt a hétfői napra
Előző cikk

FIA: nem halaszthattuk el a versenyt a hétfői napra

Következő cikk

Vettel: röhejes, hogy pontokat adtak a mai napért

Vettel: röhejes, hogy pontokat adtak a mai napért
Hozzászólások betöltése