Hamilton: „Az élet csodálatos, és még sok tennivalóm van benne”

Lewis Hamilton egy igazi örökmozgó, hiába van csak kevesebb szabadideje az F1-es munkája mellett, ami ráadásul jövőre még több lesz a nagyobb naptárral, benne a 22 futammal.

Lewis Hamilton, Yamaha MotoGP YZR-M1, Valentino Rossi, Mercedes-AMG F1 W08

Fotót készítette: Monster Energy

Lewis Hamilton nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hiszen gyakorlatilag az F1-es karrierje kezdete óta egy győzelemre esélyes autót vezethet. A McLarennel már az első évében felérhetett volna a csúcsra, de ezt a másodikban meg is csinálta.

Még több F1 hír:

A Mercedesszel már öt világbajnoki címet szerző brit sztárversenyző sokat változott az elmúlt években, miközben egyre inkább arra törekszik, hogy az életében minden a helyére kerüljön. Ez természetesen újabb és újabb dolgok megismerését jelenti.

„Az életben mindig nyitottnak kell lenni az új dolgokra, új szempontokra, és én mindig is nyitott voltam mindenre. Semmi sincs, amit ne próbálnék ki. Persze van olyan, amit csak megpróbálok és van, amit szeretek is.”

„Ugyanakkor hiszem, bármit is csinálok, bármilyen kicsi dolog is, ha segíti a munkámat, már megérte. Ez egy nagy váltás volt az életemben. Sok szenvedélyem van, amiket ha el kellene hagynom, idővel sok más jönne a helyükre. Az élet csodálatos, és még nagyon sok tennivalóm van benne.”

„Hihetetlen emberekkel dolgozom együtt és egy nagyszerű csapat vagyunk. Hasznos lehet, ha nem csak a saját fejed után mész. Mindig vedd magad körbe jó emberekkel. Számomra a csapatmunka az álommunka.”

Lewis Hamilton, Yamaha MotoGP YZR-M1

Lewis Hamilton, Yamaha MotoGP YZR-M1

Fotó készítője: Monster Energy

„A hatodik címet nem feledem. Nem is tudom, miért jön elő újra és újra, de hosszú volt az út mióta 2005-ben megnyertem az F3-as Európa-bajnokságot, vagy előtte a gokart EB-t , vagy még azelőtt a Brit Gokart Kupát még 10 éves koromban.

„Nem változtattak meg különösképpen, feladatként tekintettem rájuk és ha elvégeztem, mentem tovább a következőre. Mindig előre tekintettem és soha nem néztem vissza, csak most, és látom, hogy mekkora hullámvasút is volt ez.”

„Mi a következő? Nagyon sok minden. Minden ami boldoggá tesz. Csinálom, amit szeretek és próbálni pozitívnak lenni, amíg csak lehet.” - zárta le a mondandóját Hamilton, aki jövőre már hétszeres világbajnok lehet.


Immár onboard felvételen is megtekinthető, ahogyan Valentino Rossi a Mercedes idei F1-es versenygépét terelgeti.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FE 2020-tól nagyobbá válhat, mint a Forma-1?
Következő cikk 10 éve történt: Schumacher bejelenti a visszatérését az F1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország