Hamilton az ékszerszabályról: versenyezni fogok!
A hétszeres Forma-1-es világbajnok ismét elmondta, az ékszerek viselésére vonatkozó szabályoknál fontosabb dolgokra kellene koncentrálnia az FIA-nak és bár büntetést is kaphat emiatt, biztos benne, hogy versenyezni fog Silverstone-ban.

A Forma-1 2022-es új korszakának kezdetével párhuzamosan az irányító testület több már korábban is érvényben lévő szabályt kezdett el szigorúbban figyelni idén, ezek közé tartozik a pilóták ékszerviselésére vonatkozó verdikt is.
Az FIA figyelmeztette a versenyzőket, hogy az autóban nem viselhetnek ékszereket, különben büntetéssel kell szembenézniük, Lewis Hamilton pedig a Brit Nagydíjig kapott haladékot, hogy többek között megszabaduljon orrpiercingjétől.
Mivel a brit Silverstone-ban is ékszerekkel felszerelve jelent meg, felmerült annak lehetősége, hogy büntetés vár rá és extrém esetben el sem indulhat a Brit Nagydíjon, azonban a pilóta most eloszlatta a kételyeket.
„Minden tiszteletem mellett, őrültségnek tartom, hogy ilyesmivel foglalkozunk. Nevetséges, hogy mindazok mellett, ami a világban történik mégis ez kerül a figyelem középpontjába“ - mondta a sajtó képviselőinek Hamilton.
„Úgy fogalmaznék, ez eléggé aggasztó. Tényleg el kell kezdenünk fontosabb dolgokra koncentrálni, nagyobb halakat kellene kifognia a Forma-1 vezetésének. Én vegán vagyok, szóval nem is sütök halat, de értitek mit mondok. A hétvégén versenyezni fogok“ - szögezte le a Mercedes versenyzője.
„Együtt fogok dolgozni az FIA-val, de ez az ékszer-ügy finoman fogalmazva sem különösen fontos“ - tette hozzá Hamilton, aki néhány napja ismét a figyelem középpontjába került, miután Nelson Piquet rasszista jelzővel illette egy tavalyi interjúban.
Bajba kerülhet Sainz, futóművet kellett cserélni a Ferrariban
Nézzétek meg milyen egy kör a hétvégi Brit Nagydíj helyszínén!
A brit rendőrség attól tart, hogy tüntetők zavarhatják meg a Brit Nagydíjat
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brit Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.