BRÉKING

Hamilton: az Eau Rouge nem lesz padlógázas kanyar, legalábbis a jelenlegi állás szerint

Lewis Hamilton meglátása alapján idén vissza kell fogniuk magukat az Eau Rouge-ban, mivel túl nagy a nyomaték, az autók pedig nem tapadnak eléggé. A brit bajnok azt is elmondta, ha kell, étlen-szomjan fog élni, csak újra megszerezze a címet.

A Mercedes erőssége az egyenes, a Red Bullé a kanyar - a jelenlegi állás szerint, és tavaly is ez volt a helyzet. Részben ennek is betudható, hogy a 2008-as bajnok szerint idén már nem mehetnek teljes gázzal a híres belga kanyarban.

"Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban, azzal az autóval, amivel most rendelkezünk, nem fogunk padlógázon átmenni rajta"- mondta Hamilton. "Egyszerűen csak azért, mert... Talán mehetsz mondjuk magasabb fokozatban, hogy csökkentsd a nyomatékot, ne érezd annyira, és akkor talán meg tudod csinálni, kihúzatod a tetején is. Ha kettővel lejjebb váltasz, akkor már nem"- mondta a The Racer's Edge adásában.

"Az emberek sokat beszélnek az Eau Rouge-ról, de az én generációmnak az egyik legkönnyebb kanyar. Persze, cool, hogy lemész, majd felbukkansz fent, de esőben nagyobb móka. Akkor tényleg kiélezett a dolog. Sokkal inkább olyan, mint a múltban lehetett."

A BBC-nek írt kolumnában már azt ecsetelte, mennyire elszántan akarja a második címet. "Úgy érzem, tényleg jó helyen vagyok jelenleg, és elszánt vagyok, hogy túlszárnyaljam azt, ami korábban értem el; hogy új szintre emeljem a képességeimet. Feszegetni akarom a tudásom határait az autóra vonatkozóan, a képességeimét, az elkötelezettségemét. Nem fogok enni, aludni, és lélegezni, csak versenyezni, amíg nem nyerem meg ismét a bajnokságot. Korábban sohasem éreztem annyi szenvedélyt a sport iránt, mint most."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg szerint csak óvatosan: a Red Bull az Red Bull
Következő cikk Kicsit tompa, nagyon más, de még mindig F1: fedélzeti kamerával a McLarenen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország