Hamilton attól tartott, hogy a Vettel/Verstappen incidens áldozata lesz

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton azt hitte, az ő autója is megsérül a Kínai Nagydíjon, amikor a red bullos Max Verstappen és a ferraris Sebastian Vettel egymásba ment.

A ferraris Kimi Räikkönen mellett Hamiltonnak is ki kellett kerülni Vettel és Verstappen autóját az ütközést követően, akik 14 körrel a leintés előtt mentek egymásnak, amikor Verstappen szeretett volna előzni a 14-es kanyarban. 

Hamilton a külső ívet, míg Räikkönen a belsőt választotta a kikerüléshez. 

"Egyértelműen attól tartottam, hogy összeütközöm velük, különösen mert épp próbáltak megfordulni, szóval azt gondoltam, talán eltalálnak engem is." - mondta Hamilton. 

"Mindenesetre biztonságban megúsztam. Amikor megérkeztem a kanyarba, láttam, hogy mindketten felém fordulnak."

"Szóval az futott át az agyamon, hogy nem tudom megcsinálni a szűk kanyart, ami Kiminek sikerült, vagyis balra kellett mennem."

Verstappen a végén a negyedik helyen ért célba, miután fel tudott zárkózni a Vettel elleni incidensben, és újra megelőzte Hamiltont. 

Azonban a Red Bull versenyzője 10 másodperces büntetést kapott az ütközés miatt. Így végül ötödik lett Hamilton mögött. 

Daniel Ricciardo pedig megnyerte a versenyt Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen előtt. 

A verseny korábbi szakaszában Hamilton Verstappennel küzdött, amikor is a holland lecsúszott a pályáról, ahogy próbálta megelőzni őt a hetes kanyarban. 

"A nyolcas kanyarban kicsit könnyebb előzni, de igazából a külső ív elég piszkos a hetesben." - folytatta a brit - "Ez egy nagyon gyors, hosszú kanyar. Nem hinném, hogy ott valaha is meg tudtak volna előzni egy topversenyzőt a külső íven. Nem is láttam őt, csak normálisan bevettem a kanyart."

"Amikor megnéztem a felvételeket, nem igazán értettem, mi zajlott ott, de nekem nem volt probléma."

"És igen, természetesen hálás vagyok Maxnek a vezetési stílusáért, mert ez azt jelentette, a versenyen nem vesztettünk olyan sok pontot."

Mercedes versenyzője azt is elismerte, nem hitte volna, hogy a Red Bullok mögötte ilyen gyorsak lehetnek a friss abroncsokon, miután az ezüstnyilak úgy döntöttek, hogy a biztonsági autós fázis alatt nem cserélnek kereket. 

"Nem tudom, hogy bárki is számított-e rá, hogy olyan gyorsak lesznek, mint amilyen gyorsak voltak - az SC-fázis után, amikor én kint maradtam."

"Kezdetben azt gondoltam, hogy jó lesz, ott voltam Seb mögött, és talán esélyem is nyílhat, talán a verseny végéig még harcolhatunk."

"Amikor tükörbe néztem, a Red Bullok éppen mögöttem voltak vadiúj abroncsokon, és nem értettem, ez hogy az ördögbe történhetett meg."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Kínai Nagydíj
Pálya Shanghai International Circuit
Versenyzők Lewis Hamilton , Max Verstappen , Sebastian Vettel
Csapatok Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke hamilton, mercedes