Hamilton attól tart, a Mercedes "túltolja" a Ferrari miatt

Lewis Hamilton figyelmeztette csapatát, nehogy túlságosan is a határokat feszegessék a szezon elején - látva a Ferrari elméleti előnyét.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Stefano Arcari

A téli tesztek alatt a Ferrari számított az F1-es bajnokság favoritjának, vagyis Hamilton szerint a maranellóiak legalább fél másodperccel a Mercedes előtt járhatnak a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. 

A címvédő úgy véli, a Mercedesnek mélyebbre kellene ásnia, mint tavaly, ha az idei szezonban is le akarják győzni a Ferrarit, azonban azt is hozzátette, nem "tolhatják túl", mert az drága hibákhoz vezethet.

"Ez egyértelműen megnehezíti a dolgot." - mondta Hamilton a Ferrari formájáról - "Szerintem már tavaly is hátrányba kerültünk a teljesítmény terén, vagyis túl kellett teljesítenünk a képességeinken, sőt most még ezt is felül kell múlnunk, ami azt jelenti, hogy még több tempót kellene kisajtolnunk magunkból."

"Ugyanakkor óvatosnak is kell lennünk, mert könnyen áteshetünk a ló túloldalára, és könnyen hibázhatunk."

"A legjobb csapat vesz minket körül. Van tapasztalatunk, és nem véletlen, hogy mi vagyunk a világbajnokok, vagyis szorgalmasnak és kiegyensúlyozottnak kell maradnunk."

"Versenyzőként azonban egyértelmű, hogy ki kell találnom, hogyan hozhatok ki magamból még többet, melyre jelenleg nincs is válaszom." - tette hozzá. 

További híreink:

Az ötszörös bajnok arra gyanakszik, hogy a Ferrari hamarabb átállt a 2019-es autó fejlesztésére, mint a Mercedes.

"Nyilvánvalóan az év során egy hatalmas csapat dolgozik a bajnoki cím megszerzéséért, és ha úgy tűnik, erre nincs esélyed, akkor csupán aggodalomból is, a csapat egy részét hamarabb átállíthatod a jövő évi projektre."

"A Ferrarinál valószínűleg legalább egy hónappal hamarabb megkezdték az új autójuk fejlesztését, mint mi, miközben mi még a bajnoki címért küzdöttünk, melyet meg is nyertünk."

"Általában ez már csak így megy, hiszen van egy bizonyos mennyiségű erőforrásod, és vagy be akarod biztosítani, hogy megnyered az azévi bajnoki címet, vagy feladod, és inkább azt garantálod, hogy a következő év alakuljon jól - azt azonban nem tudhatod, hogy a jövő év jó lesz-e, hiszen a szabályok megváltoznak, vagyis ez arról szól, hogy megtaláld az egyensúlyt."

"Meglepne, ha a Ferrarinál többen dolgoznának, hiszen Olaszországban nem könnyű kirúgni az embereket - és más is a helyzet, mikor üldözöl, mint mikor védekezel, de tavaly végül egy jól működő autóval érkeztek meg, idén azonban mintha még jobbak lennének."

Hamilton mindezek ellenére magabiztos, hogy a Mercedes - akik zsinórban öt versenyzői és konstruktőri bajnoki címet nyertek a Forma-1-ben - készen áll az előttük álló kihívásra.

"Nem zavar a kihívás. Harcolni fogunk. Mindez csak annyit jelent, hogy keményebben kell küzdenünk. Azonban nagyon-nagyon büszke vagyok arra, amit a csapatunk tett, hogy idáig juthassunk, ahol ma vagyunk."

"Nem mintha aggódnék vagy csalódott lennék. Egyszerűen hihetetlenül bizakodóak és lelkesek vagyunk, hogy olyan keményen dolgozhatunk, amennyire tesszük, csakhogy egy magas hegyet kell megmásznunk, de tudjuk, hogy fogjunk hozzá."

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen nem sajnálja, hogy elhagyta a Ferrarit
Következő cikk Leclerc megható képe és üzenete az Ausztrál Nagydíj előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország