Hamilton apja üzent Hornernek: "Ott volt Kanadában?"

Az ötszörös világbajnok édesapja a hétvégi Brit Nagydíjat a helyszínen tekinti meg, itt kapta el egy interjúra a Sky Sports csapata, arról, mit szól Christian Horner kijelentéséhez, miszerint Verstappen már most jobb pilóta, mint Hamilton?

Anthony Hamilton,

Fotót készítette: Sutton Images

Max Verstappent az Osztrák Nagydíjon elért győzelme után szinte pajzsra emelte a Red Bull vezetősége, Christian Horner konkrétan azt mondta, hogy a holland jelenleg a legjobb pilóta a mezőnyben, amit ő bár szívesen fogadott, azonban jelezte, hogy nem nagyon fűllik a foga a hasonló összehasonlításokhoz, lévén, más remek pilóták is vannak a mezőnyben.

Még több F1 hír:

Azonban nem hagyta szó nélkül ezt a nyilatkozatot Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja, aki sokáig menedzselte is a fiát. Hamilton a helyszínen tekinti meg a Brit Nagydíjat, itt kapta mikrofonvégre a Sky Sports riportere, aki arra kérte őt, véleményezze a Red Bull vezetőjének kijelentését:

„Őszintén szólva meglep, hogy Christian ilyet mondott, igazából olyan dolog ez, mintha almákat hasonlítanánk össze narancsokkal. Jelenleg mind Toto Wolffnak, mind Hornernek az a dolga, hogy a mezőny élére vigyék a csapatukat, és Toto ebben jobb munkát végez, ez így akkor azt jelenti, hogy jobb csapatfőnök, mint Christian.”

„Christian ott volt amúgy Kanadában? Volt ott egy Forma-1-es futam, és ott nem nagyon volt jobb versenyző Lewisnál. Belekényszerítette Sebastiant egy hibába, utána végig vele tudott maradni. Szerintem elég jó teljesítmény volt. Szóval én megértem, hogy az a dolga, hogy felspannolja a csapatot, de véleményem szerint, bár Max egy remek pilóta, és egyértelműen a jövő bajnoka lehet, de egy győzelem azért nem a világ. Pole pozíciója még nincs idén, de meglesz neki az. Remek pilóta. Lewis azonban idősebb, tapasztaltabb, már évek óta benne van a sportban, és még mindig él benne a tűz, szóval én azt mondanám, veszélyes üzem lenne ellene fogadni.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

A riporter ezután arra igyekezett rávilágítani, hogy az eddigi hat futamgyőzelme Hamiltonnak azt mutatja, hogy nem igazán tudnak a többiek hozzá felnőni, amivel természetesen a büszke apa egyet is értett:

„Igen, igazából Lewisszal az a helyzet, hogy teljesen mindegy, mi történik pénteken, vagy szombaton, vasárnap találni fog valahol két tizedet. Ezt nem sokan tudják utána csinálni. Ha egy csapat nem tud pénteken munkához látni, elkezdenek pánikolni, ő viszont ezután is képes arra, hogy bejöjjön az első helyre a kvalifikáción, láttunk már valakitől ilyesmit? Ez nem a fiatalok hibája, egyszerűen az ő tempója, a tapasztalata, az akaratereje miatt különleges tehetség birtokában van, amit lehet, hogy ők is birtokolnak, de jelenleg ez még nem mutatkozik meg.”


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Leclerc kifakad a 3. helye miatt a Ferrariban
Következő cikk Räikkönen és Verstappen őrjítő csatája Silverstone-ból: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország