Hamilton: Andy Murray-nek csak az ütőt kell használnia

Lewis Hamilton szerint egy Forma-1-es versenyző munkája sokkal összetettebb, mint egy teniszezőé, mivel utóbbinak csak az ütőt kell megfelelően használnia. A Mercedes AMG versenyzője nincs túl pozitív hangulatban az utóbbi napok történéseit...

A Mercedes AMG visszatért oda, ahol az év elején voltak – legalábbis a Német Nagydíj ismét a visszaesésről szólt -, és ez megviseli a csapat versenyzőit, akik a monacói és a silverstone-i siker után kezdték azt hinni, végre a helyes úton vannak. A kevláros gumik nem váltak be a W04-en, és tesztelni sem tudják azokat a köpenyeket, melyek a Magyar Nagydíjon debütálnak. Hamilton problémáit csak tetézi, hogy szakított kedvesével.

A 2008-as bajnok lemondott a címről erre az évre, és Andy Murray-t hozta fel ellenpéldaként, aki vasárnap nyert Wimbledonban Novak Djokivic ellen.

„Én más pozícióban vagyok Andy Murray-hez képest.” – mondta a brit versenyző a honfitársáról „Nagyon magabiztos volt, de ott csak ő és az ütő van. Nagyon sok tényező játszik szerepet a versenyautó vezetésében; a felfüggesztés, az elektronika, a motor, a gumik – ezeknek teljesíteniük kell. Az nem számít, hogy fejben ugyanolyan erős vagyok-e, mint Murray, mert mindentől megfosztanak az abroncsok”- idézte az Independent.

Hamilton nem sokkal a cikk megjelenése után igyekezett tisztázni álláspontját Murray-vel kapcsolatban. „Ne higgyétek el, amit a lapok írnak. Lenyűgöző volt, amit Andy Murray tett, és nagyon örülök neki. Nagy rajongója vagyok”- írta a Twitteren.

Véleménye szerint neki ugyan le kell mondania az idei címről, de korábbi csapattársa, Alonso még partiban van Vettel-lel. „Fernando Alonso számára határozottan nem ért véget a bajnoki címért folytatott közdelem, és ő ütőtávolságban van.”

A versenypályán és a magánéletben tapasztalt nehézségek miatt Hamiltonnak le kell kötnie magát, hogy ne kalandozzanak el a gondolatai.

„Le kell kötnöm magam, különben az akaratom eltévelyeg. Még mindig az az egyik kedvenc helyem, ha a volán mögött ülök, vagy az, ha a stúdióban vagyok, és zenélek. Jelenleg sikeresebb vagyok a stúdióban.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING