Hamilton Alonsóval fúrta Gaslyt, Verstappen Bottasra hárított

megosztás
hozzászólás
Hamilton Alonsóval fúrta Gaslyt, Verstappen Bottasra hárított
Szerző:
, Szerkesztő

Fernando Alonso köszönte a szórakozást Lewis Hamiltonnak és Max Verstappennek, tweetje szóba került a futam után sajtókonferencián is, és a Mercedes brit versenyzője nem hagyta ki a poénkodás lehetőségét.

Alonso tavaly év végén hagyta el a száguldó cirkuszt, ám jelentőségére jellemző, hogy szinte minden esetben elsőként merül fel a neve, amikor valakinek a kiválása a téma. A spanyol még nem közölte, hogy mik a tervei a jövő évre, mindenesetre nyilvánvalóan közelről figyeli az eseményeket az F1-ben.

A spanyol vasárnap a Twitteren dicsérte a Magyar Nagydíjat izgalmassá tevő Hamilton, Verstappen duót, egészen pontosan a következőket írta a kétszeres világbajnok spanyol.

"Bravo Hamilton és Verstappen, 70 körön át megállás nélkül keményen nyomták. A harmadik már több mint egy percre végzett, és másfél kört vertek az ötödikre is. Köszönöm a showt" - írta Alonso, akinek szavait a futamot követő sajtótájékoztatón is felhozták, megkérdezve a dobogósoktól, hogy szívesen látnák-e ismét az F1-ben a spanyolt.

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton pedig nem hagyta ki az esélyt, hogy poénkodjon egy sort, Pierre Gasly kárára. A Red Bull francia versenyzője ugyanis csak hatodik lett a Hungaroringen, még Carlos Sainz is előzte, csapattársa pedig ismét jelentős különbséggel végzett előtte.

Az ESPN beszámolója szerint így hangzott a dobogósok párbeszéde.

Hamilton: "Először is nagyszerű a támogatása. Figyeltem kicsit az elmúlt években a rajtjait, és még mikor a Renault-val versenyzett, amikor én még itt sem voltam. Zseniálisan indult. Nem tudom, hogy most mennyi idős, de még mindig nagyon jó. Ha kapna egy jó ülést, mindig szívesen látnánk a csatákban. Számomra ez nem jelentene különbséget, én bárkivel megküzdök."

Verstappen: "Én nagyon sajnálom, hogy az F1-ben nem küzdhettem ellene."

Hamilton: "Jó csapattárs lenne..."

Verstappen: "Hát, neked vannak emlékeid..." - utalt a holland Hamilton és Alonso félresikerült együttműködésére még a McLarenben.

Vettel: "Arra nem szívesen emlékszik..."

Hamilton: "Beszéld meg Christiannal (Horner)!"

Verstappen: "Nos..."

Majd Vettel az eredeti kérdésre válaszolva: "Nem nagyon érdekel, nem hiszem, hogy ő valaha kedvelt engem, de azt nem tudom, miért nem! Mindig tiszteltem, sosem bántottam, elismerem, amit elért a pályán. Hozzátok vissza, engem annyira nem érdekel."

Verstappen: "Talán ő már egy közösségi médiamenedzser. De nekem ő mindig nagyon fontos marad. Nagyon tetszik, hogy még mindig a versenyzés lehetőségét keresi. Imád versenyezni, és nyerni is, versengeni."

Hamilton: "Ennek a sportágnak a legjobb versenyzők a legjobb üléseken kellenek, és van még legalább egy ülés, amely elérhető, és amely elég lehet a győzelemhez. Ő pedig elég jó, hogy győzzön, szóval ez nem lenne olyan rossz..."

Verstappen: "Talán beszélnie kéne Toto Wolff-fal?" - mondta Valtteri Bottasra utalva a holland, visszadobva a labdát Hamilton oldalára.

Hamilton: "Nos, Valtteri nagyszerű, Valtteri győzni tud. Ti vagytok azok, akiknek van egy extra ülésük."

Verstappen: "Nem én mondtam!"

A kedélyes diskurzustól Pierre Gasly gyomra ugorhat össze, de Valtteri Bottas is jövő évi szerződés nélkül várja a nyári szünetet...


38 éves lett Fernando Alonso, aki két világbajnoki címet is szerzett a Forma-1-ben, de sokak szerint sokkal többre volt hivatott. Videón a spanyol versenyző motorsportos pályafutása, és kitekintése az egyéb más szériákba.

Mercedes szenzációsat húzott, és Hamilton megcsinálta

Előző cikk

Mercedes szenzációsat húzott, és Hamilton megcsinálta

Következő cikk

Hamiltont is megdöbbentette, amikor a Mercedes két kiállásra állt át

Hamiltont is megdöbbentette, amikor a Mercedes két kiállásra állt át
Hozzászólások betöltése