Hamilton Alonso visszatéréséről: "Már hogy ne örülnék neki?"

A Mercedes versenyzői szerint kétség se fér hozzá, hogy Fernando Alonso érkezése emelni fogja a Forma-1 nivóját, de Lewis Hamilton nagyon bánná, ha ez Sebastian Vettel elvesztésével járna.

Lewis Hamilton, McLaren and Fernando Alonso, McLaren

Lewis Hamilton, McLaren and Fernando Alonso, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Szerda délután óta szinte mástól nem hangos a spielbergi paddock, hogy Fernando Alonso két év kihagyást követően visszatér a Forma-1-be a Renault színeiben, és egyelőre mindenki annak adott hangot, hogy örülnek ennek a fejleménynek. Amikor Lewis Hamiltont arról kérdezték, magán mennyire veszi észre az idő múlását ennek tükrében, így válaszolt:

„A kornak szerintem vannak előnyei és hátrányai is. Szerintem a tapasztalat igenis számít, és ha az ember olyan csapattal dolgozik, mint a Renault, akik mindent megtesznek, hogy fejlesszék az autójukat – jó, mondjuk minden istálló így tesz – a tapasztalat sokat segíthet a helyes irányba kerülni.”

„Nem tudom, milyen negyvenévesnek lenni, szóval nem tudom mennyire megterhelő fizikailag. Speciel Michael amikor negyvenévesen a Mercedesbe jött, remek formában volt és kétségem sincs afelől, hogy Fernandóval is így lesz, nekem meg még olyan szempontból is jó lesz, hogy a második helyett a harmadik legöregebb leszek a mezőnyben.”

Még több F1 hír:

A két versenyzőtől ezután azt kérdezték meg, hogy konkrétan örülnek-e Fernando Alonso érkezésének:

„Már hogy ne örülnék neki? Szerintem minél több csúcspilóta van itt, annál jobb a sportágnak. Igazából nem beszéltem vele, szóval nem tudom, mi szél hozta újra itt, de gratulálok neki.” – válaszolta a hatszoros világbajnok Hamilton.

„Természetesen nagy öröm újra látni őt.” – fogalmazott Bottas – „Nyert már pár bajnokságot és igen nagy név a sorozatban. Magyarán, ahogy Lewis mondta, jó, ha a világ legjobb pilótái vannak itt, szóval én is szívesen várom.”

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 in the press conference

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 in the press conference

Fotó készítője: FIA Pool

Most, hogy a Renault egyetlen üres székét elfoglalta egy nagy bajnok, félő, hogy egy másiknak, Sebastian Vettelnek nem marad másik. Hamiltontól a Motorsport.com azt kérdezte, mekkora nyereség a sportnak Alonso érkezése és mekkora veszteség lenne, ha Vettel kikerülne a mezőnyből?

„Nem igazán tudom, hogy mit válaszoljak erre. Nyereség-veszteség… A Forma-1 menni fog tovább, akkor is, ha mi már nem. Valakit ideültetnek a helyünkre. Szóval nem hiszem, hogy a Forma-1 sokat veszítene, ha megnézzük, milyen pilóták tűntek el mostanában, nem hiszem, hogy sokat vesztettünk, sőt, szerintem pozitív irányba tartunk.”

„Ha Sebnek idő előtt kellene abbahagynia, szerintem nagy kár lenne. Szerintem még sok mindent tudna hozzátenni a sorozathoz és sok mindent el tudna érni. És még egyszer, az lenne a legjobb, ha a lehető legtöbb csúcspilótát megtartanánk. Seb is világbajnok, Fernando is világbajnok. Ez a legjobb a Forma-1-nek.”


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel nem érez furcsa hangulatot a Ferrarinál a távozása miatt
Következő cikk Verstappen Vettelről: Csak próbáltam kedves lenni…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország