BRÉKING

Hamilton: Alonso még mindig esélyes a címre, és talán Raikkönen is

Lewis Hamilton a Red Bullt és a Ferrarit sem írná le a bajnoki harcban, de az olaszoknál ő is Fernando Alonsót emelte ki.

Toto Wolff, a Mercedes első embere legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a Red Bull mellett Alonso lehet az a Ferrarinál, aki még veszélyes lehet rájuk. Most Hamilton válaszolt néhány kérdésre, többek között erre is. A britet a spanyol AS kérdezte, közvetlen a Spanyol Nagydíj előtt.

A következő állomás Spanyolország. A Forma-1 mezőnye most visszatér Európába. A brit zsinórban a negyedik győzelmét szerezheti meg.

„Nagyon örülök annak, hogy egy olyan országban térhetünk vissza Európába, mint Spanyolország. Szeretem az itteni időt, nem úgy mint Londonban és a lelátók tele vannak rajongókkal. Igazi F1-es hangulat van ezeken a hétvégéken. És igen, remélem, hogy harcban leszek a győzelemért. Nem kétséges, hogy egy nagyszerű autónk van, és nagyon motivált vagyok azt illetően, hogy nyerjek.”

2007-ben Fernando Alonso csapattársaként finoman szólva sem volt kedvenc a brit világbajnok a spanyoloknál, de mára Barcelonában is sokan szurkolnak a Mercedes pilótájának.

„Ezt most komolyan mondod? Nagyon boldog vagyok emiatt. Mint mondtam, nagyszerű visszatérnem Barcelonába és remélem, hogy nyerni fogok. Álom lenne számomra, ha sikerülne Montmelóban nyernem.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Semmi kétség, ez az év a Mercedesé lehet: négy győzelem, négy rajtelsőség, négy leggyorsabb kör. Mi lehet ennek a titka?

„Nem mondhatok ezzel kapcsolatban semmit. Egyszerűen nem lenne fair, de tény, hogy egy nagyszerű autónk van, és azt élvezet vezetni. A csapat nagyon keményen dolgozott ezen, és most meg kell próbálnunk tartani ezt a szintet. Nem szabad hibáznunk, de ez nem lesz könnyű. A bajnokságot csak lépésről lépésre lehet megnyerni.”

Nico Rosberg, mint csapattárs.

„Mindig a csapattársad a legfontosabb riválisod. Egyértelműen az a célom, hogy legyőzzem őt, de a többi csapat is keményen dolgozik azon, hogy nyerni tudjon. Ott van például Ricciardo a Red Bullnál, vagy Vettel. A riválisok között szerepel Alonso is. És Talán Kimi is.”

Hamiltonnak már jó a kapcsolata Alonsóval?

„Tényleg soha semmilyen probléma nem volt közöttünk.”

Ricciardo és Vettel?

„Daniel nagyszerű munkát végez. Fantasztikus, ahogy versenyez és remekül alkalmazkodott az új csapatához, miközben egy teljesen új autóval kell versenyeznie. Nagyon tehetségesnek kell lennie, ha ennyire jól végzi a dolgát. Sebastian pedig nem érzi ugyanazt a volán mögött, mint korábban, de nem vagyok ott, így nem merek többet mondani erről.”

Kevin Magnussen, egy fiatal tehetség a McLarennél.

„Nagyon jól vezet. Az első versenyen különösen ment, ami megmutatta, hogy tehetséges és megvan a képessége ahhoz, hogy ott legyen. Van néhány erős fiatal a Forma-1-ben, és ez jó a sportnak, valamint nekem is, mivel szeretem az erős riválisokat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo gyorsabb Vettelnél ugyanazzal az autóval: alkalmazkodnia kell a címvédőnek
Következő cikk A Mercedes már tesztelte a nagyobb hangot garantáló kipufogót: Rosberg szerint bevált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország