Hamilton aláír a Mercedesszel, majd 5 év múlva visszavonul?

megosztás
hozzászólás
Hamilton aláír a Mercedesszel, majd 5 év múlva visszavonul?
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. febr. 5. 19:32

A legfrissebb hírek szerint ez lehet Lewis Hamilton forgatókönyve a Forma-1-ben, ami azt jelentené, hogy már soha nem tér vissza a McLaren-hez, vagy ír alá a Ferrarihoz.

A 2007-ben bemutatkozott fiatal tehetség már 30 esztendős, miközben két világbajnoki cím szerepel a neve mellett. Tekintve a Mercedes helyzetét és a többi csapat formáját, valamint lehetőségeit a szabályokhoz mérten, Hamiltonnak jó esélye van arra, hogy megvédje a címét.

Lewis szerződése 2015 év végén lejár, amit még mindig nem hosszabbítottak meg egymással a felek. 2008 és 2014 bajnoka és a csapat azonban azt mondta, mindketten arra hajlanak, hogy hosszabbítsanak és ez valószínűleg így is lesz.

A német Bild most arról ír, hogy Hamilton alá fogja írni az új kontraktusát a Mercedesszel és könnyen elképzelhető, hogy a következő 5 esztendőben a németekkel marad, és azt követően visszavonul.

Hamilton a következőket nyilatkozta a BBC kérdésére a tárgyalásokról: „30 éves vagyok, a magam ura. És tudom, hogy mit érek.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Következő Forma-1 cikk
Erősödik a Renault a Forma-1-ben, de mi van a Mercedesszel, a Hondával és a Ferrarival?

Előző cikk

Erősödik a Renault a Forma-1-ben, de mi van a Mercedesszel, a Hondával és a Ferrarival?

Következő cikk

A Marussia nem kapott engedélyt arra, hogy a 2014-es autójával versenyezzen idén

A Marussia nem kapott engedélyt arra, hogy a 2014-es autójával versenyezzen idén

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING