Hamilton: Alábecsültük a Ferrari sebességét…

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton Charles Leclerc pole-pozíciója után elmondta, egyértelműen alábecsülték a Ferrari sebességét. Hamilton bő két tizedmásodperces lemaradással lett második az osztrák időmérőn.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Andy Hone / Motorsport Images

Charles Leclerc az időmérő legvégén még tudott javítani a köridején, azonban a javítás nélkül is megszerezte volna a pole-t a monacói versenyző Ausztriában. A spielbergi aszfaltcsík hosszú egyenesei miatt lehetett számítani arra, hogy a Ferrarinak több esélye lesz a Mercedes ellen, mint például Franciaországban, viszont Hamilton elismerte, meglepte őt, hogy milyen jó időt ment Leclerc.

„Azt gondoltuk, hogy közelebb leszünk a Ferrarihoz. Viszont jobb időre voltak képesek az FP3-on és az időmérőn is. Egyértelműen alábecsültük azt, hogy milyen gyorsak lehetnek.”

Még több F1 hír:

„Az egyenesekben „megölnek” minket, megvan az extra erejük, amely remekül működik ezen a pályán. Valószínűleg sikerült kitalálniuk, hogy hogyan optimalizálják az autójukat a közepes sebességű és a gyors kanyarokban.”

Hamiltont a versenybírák jelenleg vizsgálják Kimi Raikkönen feltartása miatt, Raikkönent pedig 17 órakor kérdezték meg az esetről.

Amennyiben megtarthatja a második helyét az ötszörös világbajnok, akkor az első sorból rajtoló versenyzők két különböző stratégián lesznek, hiszen Leclerc a lágyon, Hamilton pedig a közepesen fog indulni.

„Elég érdekes lehet a verseny. Ezen a pályán könnyebb követni az előtted levőt, szóval kemény csata lehet közöttünk. A Ferrarik nagyon erősek a hosszú etapokon, szóval nem lesz könnyű tartanom Charles tempóját, de mindent bele fogok adni.”

„Ők a lágy gumival rajtolnak, szóval valószínűleg 2 kiálláson lesznek. Hacsak nem bírnak ki többet a közepesen, mint amire számítunk. Nincsenek pontos számaim a közepessel kapcsolatban, viszont az 1 és a 2 kiállásos stratégia nagyon közel lehet egymáshoz, szóval izgalmas versenyre számítok.” – nyilatkozta Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel „bedarálná” a Mercedest és ott lenne Leclerc mögött
Következő cikk Kiderült, megbüntetik-e Hamiltont Raikkönen feltartásáért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország