Hamilton: Akkor is kiállok azért, amiben hiszek, ha megölnek vagy lecsuknak miatta
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton ezúttal arról beszélt, hogy miért érzi szükségét annak, hogy kiálljon az emberi jogokért, és elmondása szerint nem érdeklik a következmények.
Lewis Hamiltonról köztudott, hogy gyakran emeli fel a hangját a diverzitás és az egyenjogúság kérdésében. Többször viselt szivárványos festésű sisakot is, többek között Katarban, valamint különböző pólókban jelent meg a WeRaceAsOne ceremóniákon.
A hétszeres világbajnok elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy kiálljon azért, amiben hisz, és hihetetlennek tartja, hogy milyen emberi jogi problémák vannak jelen most is világszerte:
„Szerintem hihetetlen, hogy még mindig egy olyan korban élünk, ahol ennyi az emberi jogokkal kapcsolatos probléma világszerte, főleg a Közel-Keleten. A női jogok, az LMBT-jogok... vannak olyan törvények, amik az emberek valódi identitása ellen irányulnak.”
„Mindig is vállaltam a kockázatot, és ez így is fog maradni, nem érdekel, hogy lecsuknak-e miatta vagy sem, ki fogok állni azért, amiben hiszek, akkor is, ha megölnek miatta.”
„Tudom, hogy ez őrületesen hangzik, de meg kell mutatnom az embereknek, hogy ez mennyire fontos, el kell érni, hogy beszéljenek róla, hogy az emberek érezzék, hogy a hatalmon lévőknek beszélniük kell a változtatásokról, mert ez negatív hatással van az országukra.”
„Így is tettem, és megnyertem a versenyt. Azt mondtam magamban, hogy a dobogó legfelső fokát kell megszereznem, mert az lesz a legnagyobb durranás. És így is tettem” – mondta Hamilton a Mercedes videójában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.