Hamilton: akár már „holnap” aláírhatom az új szerződésem

Lewis Hamilton arra tett utalást, hogy az új mercedeses szerződését akár már hétfőn aláírhatja, hiszen le fog ülni Toto Wolff-fal egyeztetni.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 2nd position, is interviewed in Parc Ferme

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A brit jelenlegi szerződése az idei szezon végéig szól, így már régóta megy a találgatás arról, mikor kötelezi el magát a Mercedes mellett, esetleg igazol át a Ferrarihoz, vagy netán szögre akasztja-e a bukósisakot.

Hamilton és Wolff egyébként már többször is beszélt arról, hogy nem lesz nehéz dolguk az új megállapodás megkötésekor, csupán néhány fontosabb részletet kell tisztázniuk. A Spanyol Nagydíj után pedig a hétszeres világbajnok talán az eddigi legegyértelműbben fogalmazott annak kapcsán, mikor írhatják alá a folytatást.

„Nos, még nem írtam alá semmit, de azt hiszem, holnap találkozni fogok Totóval. Szóval remélhetőleg sikerül valamit összehozni” – mondta a futam utáni sajtótájékoztatón, amikor a szerződésről kérdezték. Wolff pedig hasonlóan fogalmazott a Sky Sportsnak. „Szerintem csak kell egy kis idő arra, hogy egy kávé mellett leüljünk egymással. Körülbelül fél óra lesz az egész.”

Hamilton egyébként úgy érzi, a szerződéses helyzete nincs hatással a teljesítményére, de elismerte, hogy könnyebb lenne számára és a csapata számára is, ha teljes egészében arra fókuszálhatnának, hogy miként érjék utol a Red Bullt 2024-ben.

„A mai napból is látható, hogy az eredményeimet és a teljesítményemet ez nem befolyásolja. Ettől függetlenül viszont mindig ott van a fejedben, szóval ha meglesz, akkor már jobban fókuszálhatsz a jövőre. Ahogy viszont mondtam, keményen dolgozom a csapattal együtt. Látom, hogy mennyire erősek és éhesek vagyunk.”

„A mai dobogó rendkívül különleges volt. Láttam mindenki arcán a lelkesedést, és amikor visszamegyünk majd a gyárba, ott is csodás lesz az energia. Ők azonban még két másodpercre sem állnak le. Rögtön dolgozni kezdenek, és azon törik majd a fejüket, hogyan nyerjük meg a következő futamot. Pontosan ezt szeretem bennük” – méltatta csapata munkamorálját Hamilton.

A Mercedes csapata a spanyol futam után vétett a parc fermé szabályok ellen, azóta pedig az ítélet is megszületett már.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Ez a Ferrari semmilyen körülmények között nem működik
Következő cikk Wolff: Végre bebizonyosodott, hogy a fejlesztési irányunk helyes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország