Hamilton Abu Dhabiban sem adta fel, mert mindig tud fejlődni

Lewis Hamilton pályacsúccsal szerezte meg az Abu Dhabi-i pole-t, mellőle annak ellenére Max Verstappen rajtolhat az első sorból, hogy az időmérőn Valtteri Bottas lett a második.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lewis Hamilton nyerte a 2019-es forma-1-es szezon utolsó időmérőjét, Valtteri Bottas lett a második, de a finn a rajtrács végéről indulhat csak a vasárnapi versenyen az alkatrészcserék miatt.

Max Verstappen végzett a harmadik helyen szombaton, de vasárnap már Hamilton mellől indulhat.

"Régen sikerült utoljára pole-t szerezni, leszegett fejjel próbálkoztam, nagyon jó munkát végeztek a srácok. Nagyon dolgoztam ezen, és igyekeztem minél összeszedettebb teljesítményt nyújtani" - mondta Hamilton.

Még több F1 hír:

"Én sosem adom fel, mindig van fejlődési lehetőség. És ez az egész évre, és az egész csapatra igaz. Mindig kerestem a lehetőséget a javulásra, örülök, hogy pole-lal sikerült búcsúzni az idei időmérőktől" - tette hozzá a hatszoros világbajnok.

Valtteri Bottas örült a Mercedes teljesítményének. "Csapatként nagyon jó napot zártunk, tegnap már láttuk, hogy jó a tempó, de ma nem éreztem olyan jól magam az autóban, mint tegnap" - jelentette ki a Mercedes versenyzője.

 

"Lewis viszont fejlődött, gyorsabb volt ma. Az utolsó helyről rajtolok, de megvan bennem a harci szellem. Szerintem elérhető a dobogó, vasárnap még jobban is működik az autó, mint az időmérőn" - mondta a finn.

"Ma ez volt a maximum, és ezt tudtuk is. Mindent megtettünk, és örülök ennek a helyezésnek, és holnap lesz esélyünk az első sorból harcolni, meglátjuk" - mondta Max Verstappen, aki harmadik lett az időmérőn, de Bottas büntetése miatt az első sorból rajtolhat.

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton-pole Abu Dhabiban, Mercedes 1-2!
Következő cikk Leclerc: „Fogalmam sincs, hogy mi történt...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország