„Hamilton abszolút világszínvonalú, de számomra Senna a legjobb”

Habár Lewis Hamilton idén elhódította a hetedik világbajnoki elsőségét, számos tehetséges fiatal pilóta kopogtat a brit ajtaján, hogy letaszítsák a trónról. Berger elmondta, szerinte továbbra is Hamilton a legjobb, valamint a DTM-s lehetőségekről is beszélt.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton 2013-ban talán élete legjobb döntést hozta meg, mikor úgy döntött, hogy a Mercedes hívására hátat fordít a McLarennek, hogy új lehetőségek kiaknázásával maga köré építsen egy új sikercsapatot. A döntésnek pedig meg is lett az eredménye: az elmúlt hét évben hat egyéni, valamint hét konstruktőri világbajnoki címet ünnepelhetett.

„Lewis abszolút világszínvonalú” – jelentette ki Berger az F1-insider.com kérdésére. „Az elképesztő tehetségén és sebességén túl már megvan a tapasztalata is. A csapattársa, Valtteri Bottas sem lassú, de esélye sincs Hamilton ellen. A legtöbb pilóta így érzi magát.

Max Verstappen, Charles Leclerc és Sebastian Vettel a normális formájukat tekintve top versenyzők, de Lewis az abszolút első számú” – fejtegette Berger, aki arra is kitért, hogy habár a brit egészen zseniális, számára nem a legjobb, aki valaha az F1-ben versenyzett.

Még több F1 hír:

„Ott volt nekünk Fangio, Prost, Michael Schumacher, Alonso és Vettel, akik korszakokat formáltak meg, ahogy Hamilton is teszi. Számomra mégis Ayrton Senna a legjobb. Nem volt gyengesége, óriási karizmája volt.”

Berger, aki most a DTM megújulásában vállal oroszlánszerepet, a sorozattal kapcsolatban is kifejtette a véleményét, és elmondta, remek lenne olyan nagynevű pilótákat a rajtrácson tudni, akik annak idején a Forma-1-ben is maradandót alkottak. Többek között két nevet emelt ki, akik célkeresztben vannak.

 

„Jacques tökéletesen beleillene a koncepcióba. Végtére azonban ez financiális kérdés. Mindenki azon dolgozik, hogy szponzorokat találjon” – mondta el az osztrák, aki a kanadai mellett Hülkenberget is szeretné elcsábítani a jövőben.

Videón, ahogy Vettel megérkezik az Aston Martin gyárához...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alesi egészen elérzékenyült fia ferraris tesztje láttán (galériával)
Következő cikk Carlos Sainz első hivatalos interjúja a Ferrari színeiben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország