Hamilton a Verstappennel történt incidenséről: „Pontosan ugyanezt csinálnám!”

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton csütörtökön kijelentette, ma is ugyanazt tenné, mint szűk két héttel ezelőtt tette a Copse-nál, és szerinte nem volt tiszteletlen a futam utáni ünneplésük.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, 1st position

Lewis Hamilton, Mercedes W12, 1st position

Steve Etherington / Motorsport Images

A Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján természetesen szóba jött a Brit Nagydíjon történt Lewis Hamilton-Max Verstappen ütközés, és mindkét pilóta hosszan reagált az erre vonatkozó újságírói kérdésekre.

Hamilton egyértelművé tette, hogy ma is ugyanazt csinálná, mint szűk két héttel ezelőtt, ha hasonló helyzetbe kerülne.

„Ami a manővert illeti, pontosan ugyanazt csinálnám, és valószínűleg már korábban is így csináltam. Megnéztem és kielemeztem az esetet, és az évek során szerzett tapasztalataim alapján azt mondom, hogy nem változtatnék a manőveren.”

A futam után többen – köztük Verstappen is – rámutattak, hogy miben különbözött Hamilton megközelítése a Verstappennel és a Leclerc-rel történt csatában, a Mercedes versenyzője viszont nem akart belemenni a részletekbe.

További híreink:

„Egyértelmű, hogy meg tudnám magyarázni a dolgot, de nem teszem. Több mint 20 éve versenyzek, és tudom, hogyan kell bevenni a kanyarokat, tudom, hogyan kell előzni, ezért nem fogom arra pazarolni az energiámat, hogy erről magyarázzak. De az biztos, hogy az emberek számára nehéz teljesen megérteni a helyzetet” – mondta a brit.

Hamilton azt is elmondta, szerinte nem volt tiszteletlen az ünneplése – bár azt nem tudta, hogy világbajnoki riválisát akkor éppen a kórházban vizsgálták, úgy tudta, hogy a holland versenyző nem sérült meg a balesetben.

„Nem gondolom, hogy a viselkedésünk tiszteletlen lett volna. De ahogy már korábban is mondtam, egy dolog tudni a dolgot és ünnepelni, és egy másik dolog nem tudni és úgy ünnepelni. Én pedig nem voltam tisztában azzal, hogy még vizsgálják Maxot.”

„Ez éppen a hazai nagydíjam volt, és meg sem tudom mondani, mióta dolgoztunk ennyire keményen azon, hogy egy ilyen eredményt érjünk el. Ez egy hatalmas pillanat volt számunkra, az egész közönség fantasztikus volt, akik egy év kihagyás után térhettek vissza, ezért ez egy nagyon érzelmes momentum volt.”

 

„Szó sincs arról, hogy szándékos lett volna az ünneplésünk. Egyszerűen örültünk, hogy ennyi ember együtt ünnepel, egy természetes dolog ennek örülni, én pedig nem fogom elrejteni az érzelmeimet. Csodálatos érzés volt ennyi embert látni a lelátókon.”

Hamilton megerősítette, hogy a Brit Nagydíj után felhívta Verstappent, hogy kiderítse, hogy van a Red Bull-pilóta, és arra is utalást tett, hogy nem ugyanazt gondolják a történtekről.

„A verseny után felhívtam Maxot, hogy kiderítsem, jól van-e, és hogy megmondjam neki, továbbra is tisztelem őt. Lehet, hogy ez nem kölcsönös, de ez is rendben van” – mondta Hamilton.

Verstappen: A Mercedes csapata és Hamilton megmutatta, milyenek valójában…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a rasszista támadások után: Először éreztem azt, hogy nem vagyok egyedül
Következő cikk Perez sokatmondó kijelentést tett a jövőjéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország