Forma-1 Brazil Nagydíj

Hamilton a Verstappen elleni ütközésről: Ha sikeres vagy, célponttá válsz

Lewis Hamilton szerint Max Verstappen „célpontként” látja őt Forma-1-es sikerei miatt, miután a vasárnapi Brazil Nagydíjon összeütköztek.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG, 2nd position, celebrates with his team after the race

A Mercedes pilótája és Red Bullos riválisa akkor ütköztek össze, miután a rajtot követően Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen balesete miatt beküldött biztonsági autó pár kör után elhagyta a pályát.

Verstappen, aki a harmadik helyről próbálta megelőzni Hamiltont, az egyes kanyarban próbálta kívülről megkerülve riválisát a kettesben elfoglalni a kanyar csúcsát belülről, azonban nem maradt neki hely és a lejtős sikán alján összeértek. Verstappen autójának első szárnya, míg Hamiltonénak a padlólemeze és kereke aerodinamikus tárcsái sérültek.

Az FIA szerint elsősorban Verstappen volt a hibás a balesetért és öt másodperces büntetést adtak neki. A két versenyző többször is egymásra talált hasonlóan a 2021-es világbajnoki küzdelmük óta, a mostani incidens után pedig sokakban felmerült, hogy kiemelt agressziót szentelnek egymásnak.

Arra a kérdésre, hogy aggódik-e afelől, Verstappen külön rá utazik, Hamilton azt mondta: „Nem aggódok. Semmiféle aggodalom nincs bennem. Szerintem természetes, hogy ha valaki sikeres, akkor egyfajta célponttá válik. De ez így van rendjén. Nem mintha először kellene ilyesmivel foglalkoznom.”

Hamilton szerint az eset történtekor nem igazán gondolt bele, mi történt, mivel inkább arra koncentrált, hogy folytathassa a versenyt és visszaküzdje magát a mezőny elejére: „Őszintén szólva, nem igazán van róla bármilyen véleményem. Az egyetlen dolog, amire gondoltam akkor, hogy ki kell-e állnom a versenyből, mert a kocsi hátsó fele nem úgy viselkedett, mint előtte.”

„Úgy voltam vele, hogy miattam nem lesz kettős győzelme a csapatnak, csak erre tudtam gondolni. Szóval áthajtottam a füvön, vissza a pályára és csak azon voltam, hogy leszállítsam nekik ezt a nagyszerű eredményt. Számomra nem az az érdekes, hogy hogyan estem el, hanem hogy hogyan tudok felkelni, és büszke vagyok a munkára, amit mindannyian végeztünk.”

Hamilton végül csapattársa, az élete első futamgyőzelmét szerző George Russell mögé tudott visszazárkózni a második helyre.


Cunoda bizarr esete: nem vehette vissza a körét Brazíliában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon: az Alpine-nak „nem kellett megmondania, mit tegyek” az Alonso elleni csatában
Következő cikk Gyűlöletcunami zúdul az Alpine-ra az Ocon-Alonso incidens után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország