Hamilton a tökéletességre törekvés miatt marad motivált

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője azt nyilatkozta, azért tud motivált maradni, mert a tökéletességre törekszik. A brit azt is elmondta, még egy ideig a Forma-1-ben maradhat, és kíváncsi a szabálymódosításokra.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lewis Hamilton már ötszörös világbajnoknak mondhatja magát, és ha nem produkál valaki óriási felzárkózást, akkor idén a hatodik címét is megszerezheti. A Mercedes pedig idén is erős évet teljesít: a 14 futamból 10-et az Ezüst Nyíl valamelyik versenyzője nyert.

A brit világbajnok néhány lapnak, köztük a Motorsport.com-nak arról beszélt, hogy honnan szerzi az energiát, amelynek köszönhetően továbbra is erősen tud teljesíteni a Forma-1-ben.

„Ha minden tökéletes minden hétvégén, akkor talán felteszed magadnak a kérdést, hogy mi értelme ennek. De az a helyzet, hogy egyik hétvége sem tökéletes, az egész egy folyamatos harc a tökéletességért. Fitnesz szempontjából is a szezon során vannak gyengébb és erősebb időszakok, néhány héten többet, néhány héten kevesebbet edzel.”

Még több F1 hír:

„Vagy nézzük a rajtokat: Budapesten az én rajtom volt a legjobb, Spában a második legjobb rajtom volt, míg más futamokon csak a 18. legjobbra sikerül a rajtom, és ki kell találnom, hogy miért. De egyszerűen ilyen a Forma-1, és imádom, hogy ilyen.”

Hamilton elmondta, hogy az egyik terület, ahol folyamatosan fejlődni akar, az a csapaton belüli személyzettel való kommunikáció és interakció.

„Mindig vannak jobb módok arra, hogyan kommunikáljak a mérnökeimmel. Az előző futamon a mérnököm nem érezte jól magát, erre megkérdeztem, hogy én mondtam-e valamit, de csak annyit válaszolt, hogy „nem, csak beteg vagyok”. Szóval hogyan tudnánk fejlődni, hogyan tudnánk haladni a dolgokkal és emelhetnék magasabbra a lécet? Ugyanis egyáltalán nem könnyű folyamatosan emelni a lécet. Valószínűleg könnyebb közel maradni, de legelöl menni és folyamatosan ott maradni nagyon nehéz, de ez a feladatunk.”

További híreink:

„Én pedig rendkívül versengő-típus vagyok, mindig is ilyen voltam. Most pedig jönnek az új fiatal srácok, akik pont olyanok, mint én voltam fiatalon. Viszont ezt a fiatal élénkséget valahogy fenn kell tartani, és a tapasztalatot használni arra, hogy előttük maradjak. Imádom ezt a kihívást.”

Hamilton elmondása szerint a folyamatos jobbra való törekvés elég ahhoz, hogy még egy ideig a Forma-1-ben maradjon.

„Imádom ezt csinálni. 1-2 évvel ezelőtt sokkal inkább kérdés volt, hogy milyen hosszan maradok az F1-ben, de egyre jobban élvezem, és ma már más az életem, mint akkor, vannak más dolgok is, amelyeket élvezni tudok. Szóval nagyon izgatott vagyok, hogy mi lesz 2021-ben. A motiváció szempontjából könnyű a dolog, ez soha nem is volt kérdés. De kíváncsian várom, hogy milyen irányba fog haladni a sport. Érdekes lesz látni, hogy jó vagy rossz munkát végeznek, és hogyan tudok a része lenni az egésznek.”

A brit elismerte, hogy van olyan terület, ahol változtatott: korábban agresszívebb volt a pályán, és több kockázatot vállalt.

Még több hír:

„Amikor fiatalabb voltam, ez más volt. Most azonban már az a cél, hogy segítsek a csapatnak a lehető legtöbb pont begyűjtésében, és hogy minél magasabbra kerüljünk. Tehát akkoriban hajlandó voltam kicsit nagyobb kockázatot vállalni, hogy extra pozíciót szerezzek. Jelenleg azonban már hosszabb távra gondolkozom, ami egy apró, de annál fontosabb különbséget jelent.”

„Amikor fiatalabb vagy, még kevésbé törődsz ezekkel a dolgokkal. Mindenkinek más a felfogása akkor, idősebb korodra ezeket a dolgokat már nem gondolod így. Ebben a korban és ekkora tapasztalattal már elgondolkozol azon, hogy mennyi helyet kell adni a versenyzőknek és közben eszme jut az a tény, hogy 2000 ember dolgozik az autón, akik bíznak abban, hogy okos döntéseket hozok és nem vagyok önző, megpróbálván megszerezni ezt az egy extra pozíciót, ami persze jó lenne, de költséges is lehet, ha esetleg emiatt veszítjük el a bajnoki helyezésünket.”

„Tehát azt hiszem, a korral inkább csapatjátékossá váltam, és most inkább megértem, hogy nem nyerhetek meg mindent. Gyerekként olyan vagy, aki mindent meg akar nyerni. Most már tudom, hogy ez egy hosszú játék, egy maraton és nem sprintverseny. Ezt a filozófiát követem, amit még 21 vagy 22 évesen nem ismertem.”


Tragikus képsorokkal sokkol a legújabb NASCAR-film, melynek alapját egy igazi barátságon alapuló szívszaggató történet adta.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari tudja, Szingapúrban más lesz, de új fejlesztéseket vetnek be
Következő cikk Ugyanolyan gumikat visz Oroszországba a Ferrari és a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország