Hamilton: A tavalyi trauma mindig a részem lesz
A rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címétől ellentmondásos körülmények között megfosztott Lewis Hamilton szerint a 2021-es Abu-Dzabi Nagydíj olyan trauma volt a számára, amely örökre megmarad benne.

Lewis Hamilton és riválisa, Max Verstappen pontegyenlőséggel érkezett Abu-Dzabiba, a 2021-es bajnokság utolsó futamára, ahol a győztes mindent vihetett. Hamilton lett volna ez a győztes, kényelmesen megelőzve a Red Bullt, amíg az FIA versenyigazgatója, Michael Masi egy késői Safety Car alatt ellentmondásos döntést nem hozott, hogy csak a Hamilton és Verstappen között lévő lekörözött autóknak engedélyezte a körük visszavételét.
A sokkal frissebb gumikon Verstappen az utolsó körben megelőzte Hamiltont, és megszerezte a győzelmet és a világbajnoki címet. Akkora volt a trauma Hamilton számára, hogy a Forma-1 hetekig nem tudta, hogy visszatér-e a rajtrácsra az idei bajnokság kezdetén.
Végül a folytatás mellett döntött, a brit azt mondta, hogy bár Abu-Dzabi mindig is egy traumatikus esemény lesz az életében, ő még mindig szereti a Forma-1-et.
„Ez mindig velem lesz. Azt hiszem, ez mindenkivel így lenne, mert traumatikus élmény, amikor elveszítesz valamit, amiért keményen megdolgoztál, bármi is legyen az. Szóval azt hiszem, ez mindig is a részem marad, de szeretném azt hinni, hogy erőt merítettem belőle" - mondta a Channel 4-nek.
„Csak előre tekintek. Amiért még mindig hálás vagyok, az a szeretet, amit a munkám, a sport iránt érzek, és a támogatás, amit a sporton belül kapok, de látom a változást is, ami lassan elkezdődik” – tette hozzá.
Hamilton álma, hogy ebben a szezonban megszerezze a nyolcadik bajnoki címét, talán már kudarcba fulladtak, mert a Mercedes versenyzője idén még nem nyert nagydíjat. A W13-as komolyan szenvedett a pattogástól a szezon első szakaszában és siralmasan elmaradt az élen álló Red Bull és Ferrari tempójától.
Ilyen egy kör virtuálisan Spielbergben:
Ezekkel a módosításokkal finomhangolta az autóját a Ferrari a Brit Nagydíjra
Leclerc három hónapja nem nyert futamot, az elmúlt öt versenyen nem állt dobogón
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.