BRÉKING

Hamilton a szemünk láttára nőtt fel: Végre legyőzte a belénevelt korlátokat!

Lewis Hamilton a Mexikói Nagydíj helyszínén a BBC-nek adott egy hosszabb interjút, melyben elmesélte, hogy minek köszönhető, hogy idén megtalálta a tökéletes egyensúlyt az életében, ami a hőn áhított harmadik bajnoki címet is elhozta neki.

Lewis Hamilton először a Forma-1 történelméről beszélt, ugyanis most már Ő is elengedhetetlen része háromszoros bajnokként.

"Sosem az volt a célom, hogy utolérjek más versenyzőket. Kimegyek, és csak versenyzem. Futamokat akarok nyerni, és bajnokságokat. Sosem akartam elérni Sebastian eredményeit. Már gyerekként is csak a győzelem érdekelt, nem pedig a többiek."

"Természetesen a Forma-1-es történelem sokat jelent nekem. Még ha ma abba is hagynám, a Hamilton név már akkor is benne lenne a TOP 10-ben, vagy akármennyiben. Ez nagyon cool!"

Ezután a brit bajnok beszélt az idei évéről, ami igazából a legsűrűbbre sikeredett. 

"Bámulatos évem volt, és valójában ez volt a legsűrűbb. Eddig sosem dolgoztam és sosem utaztam még ennyit, és sosem teljesítettem ilyen következetesen. Meg sosem partiztam ilyen sokat..." (jegyzi meg nevetve)

"Rengeteget edzettem, és megtaláltam az egyensúlyt az életemben, szóval most már előre tudok lépni, és megvalósíthatom a további terveimet. Ennek a hatása kívülről is látszik majd. Nagyszerű, hogy más dolgokat össze tudtam egyeztetni a vezetéssel."

"Erre nincs szükségem, de élvezem, és nem akarom, hogy elvegyék tőlem. Jövőre a következő egyensúlyt kell megtalálnom, és más dolgokat is csinálni akarok, amit szeretek."

//

Ez büntet:D Ezek után ki nem s*arja le, hogy nem Hamilton nyert! Igazából Ő nyert:DDDD Jó helye vagy, Lewis! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, November 1, 2015

Hamilton ezután kicsit beavatott minket abba is, hogy hogyan látja az életet, és hogy mit gondol, mitől tudott ennyire felszabadulni 2015-ben... meglepő módon nem a tavalyi bajnoki címe miatt!

"Fiatal korunkban beprogramoznak minket, hogy bizonyos dolgokban higgyünk. Ezeket az "akadályokat" az iskolai tanárok, a felnőttek, a TV programok vagy épp a szüleink állítják fel. Ezzel növünk fel, és nem tudunk átlépni rajtuk."

"Nekem is sok időbe telt, mire ezt mind legyőztem, és mentálisan felülkerekedtem ezeket a "határokon". Ezt nehéz szavakba önteni, de most hogy sikerült, szabadabbnak érzem magam, mint eddig bármikor. Sok új dolgot kipróbálhattam és megtapasztalhattam, amit mindig is akartam."

"Nem érdekel, hogy erről mások mit mondanak. Emellett végzem a munkám, és így még nagyobb elismerés, hogy a döntésem jónak bizonyult, hiszen idén még jobb voltam, és ennél csak még többet akarok!"

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button és a McLaren-Honda is felkészült a legrosszabbra Mexikóban ... és bejött!
Következő cikk Videón Alonso startja Mexikóból és ahogy megkotlik alatta a McLaren-Honda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország