Hamilton: A Red Bull sokat nyert az idei szabályváltoztatásokkal

Lewis Hamilton szerint a Red Bull az idei remek teljesítményét részben a 2021-es szabályváltozásoknak köszönheti, mivel láthatóan kevesebb leszroítóerőt veszítettek, mint a Mercedes. A brit rekorder azt is elárulta, hogy Silverstone-t legalább annyira élvezte, mint a szezon első négy futamát.

Hamilton: A Red Bull sokat nyert az idei szabályváltoztatásokkal

Lewis Hamilton Silverstone-ban képes volt megnyerni a futamot, míg Max Verstappen a kettejük ütközésének köszönhetően kiesett a versenyből. A brit rekorder szerint Angliában ők ketten legalább annyira közel voltak egymáshoz, mint a szezon elején.

„Azt hiszem, hogy Silverstone-ban tettünk egy lépést előre” – jelentette ki Hamilton a RacingNews365.com kérdésére. „Úgy gondolom, hogy a pálya (Magyarországon) általában nagyon jó a Red Bull számára. Ők egy kicsit több leszorítóerővel rendelkeznek idén.”

„Határozottan kevesebb leszorítóerőt veszítettek, amit az új szabálymódosítások eredményeztek a padlólemezre vonatkozóan. Ennek értelmében arra számítok, hogy nagyon erősek lesznek ott, nehéz lesz őket megverni.”

Még több F1 hír:

„Ez nem egy olyan pálya, ahol előzni lehet, hacsak ez nincs ellensúlyozva a stratégiával. Remélem, hogy olyan szoros marad (a küzdelem), mint amilyen Silverstone-ban volt. Úgy gondolom, hogy Silverstone sokkal inkább az első négy futamra emlékeztettt, szóval reménykedünk a jó folytatásban.”

„Ez egy elképesztően nehéz év, de élvezem. Szeretem ezt a küzdelmet, de ez egy érzelmi hullámvasút a bajnokságban. Az első négy futamot nagyon élveztem, ahol olyan közel voltunk egymáshoz, mint ezen a hétvégén.”

Lewis Hamilton a győzelmével, illetve Verstappen kiesésével 8 pontra megközelítette holland riválisát, azonban Magyarországon nehéz dolga lesz, mivel a Red Bull minden erejével azon van, hogy visszavágjon.

Button „ökölharcra” számít a következő versenyeken

megosztás
hozzászólás
Kiderült, hogy Wolff diagramja nem hivatalos FIA-dokumentum – Rosberghez és Hamiltonhoz köthető

Előző cikk

Kiderült, hogy Wolff diagramja nem hivatalos FIA-dokumentum – Rosberghez és Hamiltonhoz köthető

Következő cikk

Vajon Fernando Alonso megtanulta elfogadni, hogy nem harcolhat a győzelemért?

Vajon Fernando Alonso megtanulta elfogadni, hogy nem harcolhat a győzelemért?
Hozzászólások betöltése