Hamilton: a Red Bull győzelme jelzi, hogy 2021-ben komoly csatára számíthatunk

Lewis Hamilton szerint a Red Bull szezonzárón aratott sikere annak a jele, hogy a Mercedesnek komoly kihívója akadt 2021-re. Ezt a gondolatot csapattársa is osztja, aki úgy véli, hogy emiatt csak még keményebben fognak majd dolgozni a tél folyamán.

Hamilton: a Red Bull győzelme jelzi, hogy 2021-ben komoly csatára számíthatunk

Max Verstappen lényegében dominálta az Abu Dhabi Nagydíjat, ezzel pedig megszerezte csapata második idei sikerét. A holland a futam minden egyes körében az élen állt, és sem Bottas, sem pedig Hamilton nem tudott közelebb kerülni hozzá, miközben a gumikkal küzdöttek.

Bár az eredménynek már semmi jelentősége nem volt a bajnokságra, hiszen Hamilton és a Mercedes már rég megnyertek mindent idén, azért a hétszeres világbajnok mégis úgy érzi, hogy alakulata egy komolyabb kihívással kerül majd szembe jövőre a Red Bull személyében.

Még több F1 hír:

„Nyilvánvalóan komoly csatára számíthatunk majd a következő évben. Kétség sem fér ahhoz, hogy ezek a srácok erősek lesznek, mivel már most lényegében a jövő évi autóban ülnek, és nálunk is ugyanez a helyzet” – mondta Hamilton a futam után.

„Már most izgatott vagyok ezen kihívás miatt, és a csata miatt, amely remélhetőleg kialakul majd.” Bottasnak sikerült megtartania a második helyét az egyéni pontversenyben, de ő is azt hangoztatta, hogy a Red Bull mostani sikere csak további motivációt jelent számukra.

„Ha megnézzük az összképet, akkor az, hogy legyőztek minket az utolsó versenyen, csak még jobban motivál minket, hogy keményebben dolgozzunk a tél folyamán, és akkor ez nem ismétlődhet majd meg.”

 

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a vereséget „egy kisebb pofonnak” nevezte, míg Andrew Shovlin főmérnök azt hangsúlyozta ki, hogy meg kell érteniük, miért nem tudtak harcba szállni ezen a hétvégén.

„Alapvetően ma nem miénk volt a legjobb autó. Meg kell nézzük, hogy kihozhattunk-e volna többet is belőle, vagy hogy esetleg a beállításokkal volt-e gond, de az is lehet, hogy valamiért a Red Bullnak most kedvezett ez a pálya” – magyarázta Shovlin.

„Sok dolog van, amit egyszerűen nem értünk, ezek pedig rajta lesznek a listánkon, és bele fogjuk ásni magunkat a következő egy hétben, hogy megoldást találjunk. Nem volt különbség az autók tempójában, szóval bizonyos értelemben már tegnap vesztettünk.”

Így búcsúzott Vettel Leclerc-től


A '80-as évek ralibajnoksága

megosztás
hozzászólás
A Liberty a Red Bull felé tolja Perezt, hogy megmenthessék a Mexikói Nagydíjat?
Előző cikk

A Liberty a Red Bull felé tolja Perezt, hogy megmenthessék a Mexikói Nagydíjat?

Következő cikk

A Red Bull jövőre megtörné rossz rajtokból álló sorozatát

A Red Bull jövőre megtörné rossz rajtokból álló sorozatát
Hozzászólások betöltése