Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

Hamilton: a Red Bull gyorsabb, de a Mercedes „közel van”

Lewis Hamilton úgy érzi, a Mercedesnek most nehezebb dolga lesz, ha Brazília után Abu Dhabiban is le akarják győzni a Red Bullt, de a pénteki lemaradás ellenére sem tartja ezt lehetetlennek.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Az év utolsó hétvégéje egyfajta választ is adhat arra, hogy a csillagosok mennyit tudtak fejlődni az év végére a többiekhez képest. Az ugyan már az amerikai kontinensen rendezett viadalokon is látszott, hogy közelebb kerültek, de mindig történt valami az ellenfelekkel, ami miatt nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy visszatértek.

Persze a Brazíliában szerzett kettős győzelmük így is hatalmas fegyverténynek számít, hiszen azt erőből érték el, de most Abu Dhabi újabb erőpróba lehet számukra, miközben a középpontban már a 2023-as felkészülés áll.

Hamilton pedig összességében szoros csatát vár szombaton és vasárnap is. „A Red Bull kicsivel gyorsabbnak tűnik itt, de ez várható is volt, hiszen nem számítottunk arra, hogy ez lesz a legerősebb versenyünk. Ezért keményen fogunk dolgozni az este folyamán. Igazából viszont közel vagyunk, tehát jó csatára számítok.”

Még több F1 hír:

A hétszeres bajnok egyébként az első gyakorlást az élen zárta, míg a második edzésen negyedik lett. „Az FP1 egészen jónak érződött, az FP2-n viszont az egyensúly nem volt megfelelő. Változtattunk valamennyit az autón a két gyakorlás között, és ezek nem bizonyultak a legjobbnak.”

„Emiatt pedig küszködtem kicsit, főként a túlkormányzottság okozott problémákat. Ezen tehát változtatnunk kell holnapra, máskülönben viszont egészen versenyképesek vagyunk, nem vagyunk messze.”

Miközben a Mercedes idén általában a futamokon volt erősebb, George Russell úgy érzi, a Red Bull előnye most jelentősebb lehet majd vasárnap. „Szerintem erős napunk volt abból a szempontból, hogy mit tanultunk. Elég sok új alkatrészt is teszteltünk nálam az FP1-en már 2023-ra.”

„A második edzésen aztán nyilván hűvösebb volt a pálya, amely teljesen megváltozott, és gyorsnak is éreztem, de a Red Bull egyszerűen most előttünk van. Mért körön csak két tizeddel, de a hosszabb etapokon még ennél is többel, de legalább a Ferrarihoz képest nem állunk rosszul” – zárta értékelését az elmúlt hétvégén élete első F1-es sikerét arató Russell.

Verstappen úgy érzi, ezúttal jó úton járnak az autóval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko cáfolta saját szavait Ricciardo-ügyben
Következő cikk A ferrarisok felemásan nyilatkoztak, szerintük van még mit behozniuk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország