Hamilton: A Red Bull egyáltalán nem segít Pereznek
Lewis Hamilton egy mexikói lapnak kerek perec kijelentette, hogy a Red Bull nem segít Sergio Pereznek, és a folyamatos nyomással egyre lejjebb nyomják.
Mexikóba ért a hétvégére a száguldó cirkusz világa, ahol a figyelem elsősorban a hazai hősre, Sergio Perezre szegeződik. Mint ismert, a mexikói pilótának nincs könnyű szezonja, összesen két győzelmet tud felmutatni, az utóbbi időben pedig még a dobogóra is csak elvétve volt képes odakerülni.
Ennek okán a Red Bull több alkalommal kritikusan nyilatkozott a pilótájáról, sőt sajtóhírek szerint már alternatívát keresnek 2024-re, holott Perez szerződése elviekben egészen a következő szezon végéig szól.
A hétszeres bajnok Mexikóban nem rejtette véka alá a véleményét Perezről, és kijelentette, hogy a bikások inkább visszahúzzák a pilótájukat az állandó kritizálással.
„Szerintem a csapata egyáltalán nem segít neki” – jelentette ki Hamilton az Esto című mexikói lapnak nyilatkozva. „Tudom, hogy a Red Bull sok munkatársból áll, de vannak olyan emberek, akik pszichésen befolyásolják és nem támogatják.”
A brit minden bizonnyal Helmut Markóra gondolhatott, aki az utóbbi időben számos interjú során kritikus hangnemben nyilatkozott a mexikóiról, ami odáig eszkalálódott, hogy végül elnézést kellett kérnie a pilótától.
„Ha ilyen negatívumot hallanék, nagyon nehéz lenne. Szóval egy nagyon bonyolult környezetbe került, de szerintem tudja, hogyan kezelje ezt” – folytatta a hétszeres bajnok, aki biztos benne, hogy a hazai közönségből erőt meríthet Perez.
„Ez egy nagyon megterhelő sport. De amit a leginkább ki tudok emelni Sergio Perezből, az az, hogy mindig talpra áll, feláll és tovább próbálkozik. Valamiről biztosíthatom, mégpedig hogy Mexikó megmutatja magát ezen a hétvégén.”
Eközben szintén Hamilton azt mondta, hogy Verstappennek sokkal könnyebb dolga van, mivel a Red Bull stabilabb autó, amire könnyű építkezni…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.