Hamilton: A Red Bull egy más állatfaj idén

Lewis Hamilton szerint a 2021-es Red Bull egy „más állatfaj”, mint amit az eddigi évek során megszokhattunk. A hétszeres világbajnok a Milton Keynes-i csapat sebességéből és pilótafelállásából jutott erre a sajátos megállapításra.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes és a Red Bull teljesen eltérően kezdte a 2021-es tesztidőszakot, ugyanis míg a német gyártó folyamatosan technikai meghibásodásokkal küzdött, addig Max Verstappen csapata fennakadás nélkül rótta a köröket.

Habár Lewis Hamilton nem győzte hangsúlyozni, hogy nem uralkodott el pánik a csapatnál, azt is bevallotta, hogy a Red Bull teljesítménye figyelemreméltó, és az alakulat sokat javult az előző évekhez képest.

Még több F1 hír:

„Erősek” – kezdte az értékelését Hamilton. „Nagyon jó etapjuk volt. Mind a kettő pilótájuk egész erős, úgy gondolom. Ebben az évben mások, egy másik állatfaj, úgy gondolom, hogy jó autójuk és remek pilótáik vannak.”

„Miután láttam őket megnyerni az utolsó versenyt, csakis azt lehetett feltételezni, hogy ott lesznek, talán a legelején már az első versenyen. Egy nagyszerű, hosszú csata lesz velük az év során.”

 

„Nem vesztegetek időt az aggódásra. Ez eltereli a figyelmet a megoldás kereséséről, szóval csak keményen dolgozunk és fókuszálunk, hogy átvészeljük a rendelkezésünkre álló kevéske tesztidőt, és igyekszünk a leghatékonyabbak lenni.”

„Szerintem jobb, ha most nem megy simán, minthogy a versenyen legyen ez a forgatókönyv, ha odaérünk. Szóval ez a tökéletes idő számunka, hogy megtaláljuk a problémákat, így én üdvözölendőnek tartom ezt.”

„De kétségtelen, hogy lenyűgöző látni a többi csapat sebességét. Azt hiszem, hogy a Red Bull különösen erősnek tűnik. És jó látni a McLarent szintén erősnek, ahogy a Renault is az. Izgatott vagyok, mert ez jó móka lesz.

Hamilton szerint nem kell aggódni...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: A tegnapi nap 95 százalékos volt, a mai 100
Következő cikk Binotto: A Ferrari már nincs hátrányban az egyenesben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország