Hamilton a Mercedest dicsérte utolsó 2019-es győzelme kapcsán

Lewis Hamilton az Abu Dhabiban aratott futamgyőzelme után is kiemelte a Mercedes szerepét sikereiben, Max Verstappen már a jövő szezont említette a szezonzáró után.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Lewis Hamilton nyerte a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat, a hatszoros világbajnok győzelmét semmi sem veszélyeztette, Max Verstappen végzett a második, míg Charles Leclerc pedig a harmadik helyen. A brit 11. 2019-ben aratott győzelme után a csapatot emelte ki sikerei kapcsán.

"Nagyon büszke vagyok, ez egy hihetetlen csapat, amely folyamatosan nyomta a szezonon keresztül. Leszegett fejjel mentem, és megpróbáltunk még többet kihozni ebből a gyönyörű autóból. Köszönöm a szurkolóknak, akik folyamatosan támogattak engem, nagyon boldog vagyok" - jelentette ki a futam után Hamilton.

Még több F1 hír:

"Nagyon sok a fiatal, ha a rajtrácsot megnézzük, akkor látjuk, hogy mennyien vannak. Nagyon büszke vagyok rá, hogy most versenyezhetek, és remélem, hogy a jövőben is nagy csatákat fogok vívni velük" - mondta Hamilton, aki a téli szünettel kapcsolatban a családjával töltött időt emelte ki.

Max Verstappen a futam közben többször is jelezte, hogy nem minden stimmel, ennek ellenére a Red Bull hollandja végül gond nélkül végzett Hamilton mögött.

"Apróságok merültek fel, de ez sem számított a pozíciókat nézve. Nem volt rossz a tempónk, de persze Lewis elképesztő gyors volt. A harmadik hely az egyéni vb-n nagyon jó" - mondta a holland, akit szintén kérdeztek a téli szünetről. "A barátaimmal, családommal töltök időt, és persze felkészülök a következő szezonra."

Leclerc első évét zárta a Ferrarival, így értékelte. "Örülök ennek az évnek, nagyon sokat köszönhetek, mert egy álmom vált valóra. Hihetetlen ez a csapat, de most nagyon sok vár rám is, hogy elérjem, amit akarok" - mondta Leclerc.

 

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton simán nyert, Verstappen és Leclerc a dobogón Abu Dhabiban
Következő cikk Vettel: Inkább a szobámba mennék, de a kérdésekre kell válaszolnom…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország