BRÉKING

Hamilton: A Mercedes most ezerrel a rajtokra gyúr!

Lewis Hamilton megerősítette, hogy a Mercedes jelenleg a rajtokra koncentrál, ugyanis a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mindkét Ferrari elment az ezüstnyilak mellett.

Annak ellenére, hogy Hamilton és Rosberg szombaton megszerezték az első sort az Albert Parkban, vasárnap már az első kanyarban előttük voltak a Ferrarik. Hamilton kereke kipörgött, míg Rosberg úgy érezte jól rajtolt, de mivel a pálya piszkos oldalán volt, így ez hátráltathatta.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy a szombaton végrehajtott rajtgyakorlatok „nem voltak túl jók”, szóval a futamra a csapatnak „meg kellett vizsgálnia mi történhetett”.

Mivel idén egy új kuplungos rajtprocedúrát vezettek be, Hamilton elmondta, hogy „semmi különös problémával sem szembesült”.

„A kezdeti fázis ugyanolyan volt, mint Niconál. de a második szakaszban, amikor teljesen kiengeded a kuplungot, a kerekeim jobban kipörögtek, és ezt nem tudtam visszahozni.”

„Komoly probléma volt. Ez egy folyamatos változás, még akkor is ha a rajtjaim eddig bámulatosak voltak. Beszéltünk róla, így most ez az elsődleges.”

„A Ferrarik hihetetlenül jó rajtot vettek, nagyon-nagyon erősek voltak, szóval megpróbáljuk megfejteni, hogy lehetnénk jobbak.”

Hamilton az első kanyar után már hatodik volt, majd a 19. körben, az újraindításnál a hetedik helyet birtokolta.

Annak ellenére, hogy végül a Mercedesé lett az első és a második hely a futam végén, Hamilton úgy érzi, hogy a küzdelem köztük és a Ferrari között elég szoros lett, és az olaszok stratégiai hibája az újraindításnál döntő tényezőnek bizonyult.

„Igazán jó érzésem van a tempómat illetően.” – tette hozzá Hamilton.

„A hétvége nagy részében elöl voltam, de azt érzem, és remélem, hogy jó harc lesz. Lesznek olyan versenyek, ahol mi leszünk előrébb, míg olyanok is ahol 5 vagy 10 másodperccel előttük érünk célba.”

„Aztán lesznek olyan futamok is, ahol kerék-a-kerék elleni csatát vívhatunk, és ki tudja – talán előttünk lesznek, nagyobb különbséggel, mint tavaly.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button szerint a Forma-1-ben messze nem elég, ha gyors vagy a pályán!
Következő cikk Niki Laudának hála a Hajsza a győzelemért c. filmben egyetlen hibát sem vétettek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország