Hamilton: a Mercedes „kissé elveszett”, így „nem leszünk ott a Q3-ban”
Lewis Hamilton szinte csak küszködött autójával a Szingapúri Nagydíj pénteki napján, így nem csoda, hogy szerinte a Mercedes „kissé elveszett” a W15-ös jelenlegi beállításait tekintve.
Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15
Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images
A hétszeres bajnok az első edzést a 12., míg a második, mérvadóbb gyakorlást a 11. pozícióban zárta, és láthatóan egész nap elégedetlen volt autójának vezethetőségével. A lassabb kanyarokból nem tudott jól kigyorsítani, de közben alulkormányzottsággal is szembesült.
Az FP2 után Hamilton elmondta, hogy a csapat számos változtatást próbált ki a megújult festésű autóján, de egyik sem vált be. „Ez az autó számomra, elég… Nagyon nehéz és kihívásokkal teli nap volt. Mindent megpróbáltunk a beállításoknál, de látszólag semmi sem működik.”
„Tényleg nagyon nehéz. Mindent beleadunk, de aztán kiderül, hogy egy másodperccel le vagy maradva. Jelenleg egyszerűen kissé elveszettek vagyunk. Nem igazán tudjuk, mit csináljunk az autóval.” Amikor arról kérdezték, hogy az FP1 és FP2 közötti módosítások segítettek-e, ő így felelt: „Semmit sem csináltak. Sok mindent próbáltunk, de ugyanaz lett az eredménye. A jelenlegi állás szerint nem leszünk ott a Q3-ban.”
George Russellnek sem volt sokkal jobb napja pénteken, bár ő valamivel erősebb köröket tudott futni. Gondjai azonban neki is bőven akadtak az autóval, és a második gyakorlás végén a 8-as kanyarnál a betonfalba csúszott. A törött első szárnyon és orrkúpon kívül azonban nem igazán sérült meg a Mercedese.
Szerinte az előző hétvégékhez képest „szétesettnek” érződik az autó, de ettől függetlenül hiszi, hogy odaférhetnek a Ferrari és a McLaren mögé. „Nem sok mindent tudok mondani a balesetről. Elfékeztem, letört az első szárny, de igazából ez egy kihívást jelentő nap volt számunkra. Messze voltunk ma a tempótól. Meg kell értenünk ennek okát. Biztosan fogunk majd találni valami választ.”
„Bár előreléptünk valamennyit a két edzés között, az autó nem érződik olyan jónak, mint 12 hónappal ezelőtt vagy a korábbi futamokon. Le kell ásnunk a mélyére. Sok meglepetés van. Ott van az RB, a Williams. A Red Bullok látszólag nem találják a tempót. A McLaren és a Ferrari pedig nagy előnnyel vezet. Minimum be kéne férkőzzünk a középmezőny és a legjobb négy közé. Most azonban még sokat kell dolgozni ehhez” – zárta Russell.
Hogy egészen pontosan miként alakult a pénteki második edzés, azt ide kattintva olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.