Hamilton a Mercedes 2022-es nehézségeiről: az embereink sírva fakadtak

Lewis Hamilton betekintést nyújtott abba, milyen érzelmek uralkodtak a csapatánál a 2022-es idény során, melyben hosszú idő után nem volt bajnoki címre esélyes autójuk.

Lewis Hamilton, George Russell y Toto Wolff en la fábrica de Mercedes

A Mercedes a turbó-hibrid korszak legrosszabb idényét teljesítette tavaly, hiszen mindössze egyetlen futamgyőzelmet tudtak szerezni, a konstruktőri tabellán pedig a harmadik helyen végeztek.

Hamilton most Jay Shetty podcastjében arra is kitért, hogy mit éltek meg a csapattagok a nehézségek közepette, és hogy őt lelkesedéssel töltötte el, mennyire érzelmesen viszonyultak egyesek a helyzetükhöz.

„2022 volt az egyik legnehezebb számunkra csapatként, mivel nem építettünk jó autót, megvoltak a nehézségeink, mint sokaknak, és emiatt jobban össze kellett kovácsolódnunk. Már tíz éve vagyok ennél az istállónál, de most minden eddiginél jobban megnyíltak az emberek. Sokan sírva is fakadtak. Gyönyörű volt ezt látni.”

Még több F1 hír:

„Úgy érzem, most már sokkal jobb csapat vagyunk, mint előtte bármikor, mert megvannak a szándékaink, és arról beszélünk, mit tehetnénk a fejlődés érdekében.”

Hamilton az utóbbi években a leghangosabb szószólója lett a befogadásnak és a sokszínűségnek az F1-en belül, az említett podcastben pedig ez is téma volt. A brit a csapatával együtt külön kezdeményezést is indított annak érdekében, hogy jobban fel tudják hívni a figyelmet a különböző problémákra a sporton belül.

„A csapatnál mindenki részt fog venni sokszínűségi és befogadási tréningen. Senki sem mondta, hogy miért kell megcsinálnia ezt, vagy hogy miért kell ezekről a dolgokról tanulnia. Az emberek pedig szeretnék jobban megérteni ezt, hogy jobb munkakörnyezetben dolgozhassanak, ami hihetetlen.”

„A vezetőink által pedig jó úton haladunk, hogy a sportunk sokszínűbb és befogadóbb legyen. Az én feladatom szerintem pedig az, hogy biztosítsam, a későbbiekben is folytatódik ez az erőfeszítés, és nem halványul el csak azért, mert most volt népszerű. Fontos, hogy a lista tetején maradjon, akárcsak a fenntarthatóságért tett törekvések” – magyarázta a hétszeres világbajnok.

Hamilton nem akar új szerződést, amíg nem tudja, milyen a Mercedes autója?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pedro de la Rosa kedvenc emléke: Alonso és Hamilton 2007-ből...
Következő cikk McLaren-vezér: 2025-ben a bajnoki címért harcolhatunk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország