Hamilton a mai napig emlékszik rá, ahogy figyelte Raikkonent és Montoyát a garázsban

megosztás
hozzászólás
Hamilton a mai napig emlékszik rá, ahogy figyelte Raikkonent és Montoyát a garázsban
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. júl. 1. 7:42

Ez az emlékkép manapság is ott van vele, miközben 2007 óta maga is rendszeresen ellátogat Silverstone-ba aktív versenyzőként. A kétszeres bajnok különös kapcsolatot ápol a brit pályával, melyen eddig kétszer nyert.

A címvédő tegnap romantikusra vette a figurát, felidézte a régi időket. "Emlékszem az első alkalomra onnan"- mondta Hamilton kedd este a Petronas eseményén.

"Egy brit gokartverseny volt, nyolc-kilenc éves lehettem. Sok évvel ezelőtt szalmabálákból kirakott pálya volt. Utána a Formula Renault-val voltam ott. Majd emlékszem, ahogy ott állok hátul a McLaren garázsában, és azt gondoltam: 'Egy nap az egyikben akarok ülni. Akarom az egyik ülést'"- idézte fel a történetet azokból az időkből, amikor Raikkonen és Montoya versenyzett a csapatnál.

"Annak ellenére, hogy már régóta járok oda, még mindig emlékszem arra a napra, ahogy állok hátul a McLarennél. Néha olyan érzés, amikor az autóban ülök a garázsban, hogy ugyanúgy figyelnek hátulról engem - nagyon furcsa."

Egy kép nagyon beégett a retinájába, amitől még különlegesebb számára a hazai futam. "Emlékszem, ahogy néztem Nigelt, amint tartja az Union Jacket. Olyan volt, mint az olimpia, mint az aranyérem, ahogy ott volt a zászló az autóban a nagydíjgyőzelem után. Ez áll a legközelebb szerintem az olimpiai aranyhoz."

Következő Forma-1 cikk
A Mercedes az élen, a McLaren leghátul: a megbízhatóság terén is a címvédők a legjobbak

Előző cikk

A Mercedes az élen, a McLaren leghátul: a megbízhatóság terén is a címvédők a legjobbak

Következő cikk

Hamarosan hivatalossá válhat a Katari Nagydíj a Forma-1-ben!

Hamarosan hivatalossá válhat a Katari Nagydíj a Forma-1-ben!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING