Hamilton a könnyeivel küszködve nyilatkozott: „Nem találom a szavakat…”

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője kiváló teljesítménnyel szerezte meg a hetedik világbajnoki címét, ráadásul győzelemmel tudta megünnepelni Michael Schumacher erre vonatkozó rekordjának beállítását. A brit pilóta a futam után a könnyeivel küszködve adott interjút.

Hamilton a könnyeivel küszködve nyilatkozott: „Nem találom a szavakat…”

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton a tegnapi esős időmérőn mindössze a hatodik helyet tudta megszerezni, ennek ellenére ma kiváló versenyt futva győzni tudott, és ezzel megszerezte hetedik Forma-1-es világbajnoki címét, amellyel beérte Michael Schumacher erre vonatkozó rekordját.

A most már 94-szeres futamgyőztes a verseny utáni interjú során a könnyeivel küszködve nyilatkozott a Sky Sports F1-nek:

„Köszönöm, nem találom a szavakat. Azt gondolom, hogy köszönetet kell mondanom mindenkinek, akik itt vannak és akik a gyárban dolgoznak. Nélkülük ez sosem sikerült volna. Ezen kívül szeretnék köszönetet mondani a TeamLH-nek, amiért kitartottak mellettem, és a családomnak is. Erről álmodtunk, amikor fiatal voltam. Sőt, ez a hetedik világbajnoki cím messze túlszárnyalja az álmainkat.”

Még több F1 hír:

„Tudtuk, hogy ez egy nehéz hétvége lesz. Lemaradásban voltunk, és a lehető legjobbunkat nyújtottuk az időmérőn. Sokat tanultunk ebből. Ma volt egy pillanat a verseny rajtjánál, amikor egyszerűen nem tudtam megelőzni Sebet.”

„Amikor Seb elhúzott tőlem, nem tudtam, mi folyik itt. Próbáltam felmérni a hőmérsékletet. Amikor Seb kijött a bokszba, tudtam, hogy az nem volt a legjobb választás, mert az intermediate gumik slickekké váltak.”

„Megtanultam a leckét 2007-ből, amikor a bokszutcában vesztettem el a világbajnokságot. Mindent kontroll alatt akartam tartani” – nyilatkozta az immáron hétszeres világbajnok pilóta.

Különböző pletykák láttak napvilágot Hamilton új szerződéséről…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

megosztás
hozzászólás
Perez: még egy kör, és felrobbanak ezek a gumik
Előző cikk

Perez: még egy kör, és felrobbanak ezek a gumik

Következő cikk

Vettel nagyot ment: „Élvezetes volt a trükkös körülmények között menni!”

Vettel nagyot ment: „Élvezetes volt a trükkös körülmények között menni!”
Hozzászólások betöltése