Hamilton: A hozzáállásom nem változik, továbbra is a legjobbat nyújtom a pályán

Hamilton: A hozzáállásom nem változik, továbbra is a legjobbat nyújtom a pályán

Lewis Hamilton Bahreinben ott folytatja a 2015-ös szezonját, ahol egy hete abbahagyta. Elmondása szerint Nico Rosberggel már maguk mögött hagyták a kínai verseny utáni félreértést, így már csak egy célja van: végre Bahreinben is a pole pozícióból...

Lewis Hamilton

"Ugyanúgy állunk hozzá Bahreinhez, mint minden más versenyhez. A legutóbbi verseny óta is fejlődtünk. Eddig még nem indultam pole pozícióból itt, de ezen mindenképpen változtatni szeretnék, mert eddig csak az első sor jött össze. Természetesen tudat alatt is tanulunk a döntéseinkből, így egyre többet tudunk kihozni az autóból. A többi engem nem érdekel. A hozzáállásom nem változik, továbbra is a legjobbat nyújtom a pályán."

"Malajziához hasonlóan Bahrein is erősen igénybe veszi a hátsó gumikat, szóval a Ferrari erős lehet. Azonban már van tapasztalatunk ilyen versenyen, és a hozzáállásunk is megváltozott, mert ezt az úgynevezett gyengeséget megpróbáltuk megoldani. A csapat gyorsan reagált erre a problémára. Versenyképesek vagyunk, és egy erős hétvégének nézhetünk elébe."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Hamilton izomból győzi le Rosberget? fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 16.

"Ami Toto Wolff csapatutasításról tett nyilatkozatát illeti, arról nem sokat tudok. Igazából erről nem nagyon beszélünk, mert a csapatnak nem ez a hozzáállása. Nicoval mindketten azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, és ezzel a legtöbb pontot biztosítsuk a Mercedesnek."

"A verseny után megbeszéltük a történteket, ezen a hétvégén is a legjobb eredményt tűztük ki célul. Reggel már találkoztam Nicoval, és minden rendben. Felnőttek vagyunk, szóval túltettük magunkat a múlt heti félreértésen. Én voltam a leggyorsabb versenyző, így én nyertem Kínában."

"A kommentek nem érdekelnek, őszintén szólva. A tavalyi Bahreini Nagydíj fantasztikus volt, igazi kihívás Niconak és nekem is. Idén a Ferrari és az abroncsok különleges versenyt eredményezhetnek. Mi továbbra is azt csináljuk, mint eddig. Most a kihívás, hogy megszerezzem a pole pozíciót, illetve hogy megnyerjem a versenyt."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING