Hamilton: A Hondával hármas csata lehet 2020-ban

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője a Brazil Nagydíj után azt mondta, hogy potenciálisan komoly csatát hozhat a 2020-as szezon – a címért pedig három gyártó csatázhat. A hatszoros világbajnok a Honda javuló teljesítménye alapján jutott erre a következtetésre.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

2019-ben ismét Lewis Hamiltonhoz és a Mercedeshez vándoroltak a trófeák – a német istállónak ez sorozatban a hatodik címe volt, Lewis Hamilton pedig 2017 óta nem talál legyőzőre a Forma-1-ben.

A cím kérdése idén nem sokáig volt kérdés, a szezon első 8 versenyét a Mercedes nyerte, míg a Red Bull és a Ferrari idén három-három sikernél jár, de sem a Red Bull, sem a Ferrari formája nem volt kiegyensúlyozott, így a Mercedes már futamokkal az idény vége előtt bebiztosította mindkét címet.

Viszont azután, hogy a Honda-motor hajtotta Red Bullal Max Verstappen tudott diadalmaskodni a Brazil Nagydíjon, a Honda-motoros Pierre Gasly pedig elöl tudott maradni a Lewis Hamiltonnal vívott „gyorsulási versenyben”, Hamilton úgy gondolja, hogy a Red Bull is harcban lesz a 2020-as VB-címért.

Még több hír:

„A Honda egyértelműen nagy lépéseket tudott tenni, és jó látni, hogy egy másik gyártó is ennyire erős tud lenni. Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy jövőre komoly hármas vagy négyes csata fog folyni, ez pedig kiváló lenne a Forma-1 szempontjából.”

Verstappen inkább kerülte a hangzatos nyilatkozatokat a szezon előtt, mondán az első Hondával töltött szezonjuk a tanulásról fog szólni. Most viszont lelkes a japán gyártó munkája miatt, és Gasly második helye után a Honda az 1991-es Japán Nagydíj óta először szerzett kettős győzelmet az F1-ben.

„Mindig emlékeztetnek engem az ilyen statisztikákra. Brazíliában utoljára 1991-ben szerzett pole-t a Honda. Szerintem jó, hogy „frissíteni” tudjuk ezeket a statisztikákat. Még mindig a 90-es évek eredményeire támaszkodunk.”

„Azt gondolom, a Honda nagyon jó úton jár. A szezon során masszív előrelépést tudtak produkálni, ennek pedig nagyon örülök.” – nyilatkozta Verstappen.

További híreink:

Miután Brazíliában Hamilton Verstappennel és a másik Red Bull-pilótával, Alex Albonnal is csatázott, Hamilton így nyilatkozott:

„Elkerülhetetlen, hogy jöjjenek a feltörekvő fiatalok. Gyakran van egy hullám a fiatal tehetségek forma-1-es útján. Szerintem az F1-ben most sok a fiatal, rengeteg potenciál van bennük, és tényleg ők jelentik a sport jövőjét.”

„Szerencsére én hiába vagyok idősebb náluk, továbbra is úgy érzem, hogy fel tudom venni velük a versenyt. Szóval izgatott vagyok a jövő miatt, ezekkel a srácokkal versenyezhetek, és ha a csapatok közelebb fognak kerülni egymáshoz, akkor még több fantasztikus csatát láthatunk majd. Ez pedig fantasztikus lenne.” – zárta Hamilton.


A Formula E 6. szezonja előtt bemutatjuk nektek a mezőny összes csapatát és versenyzőjét, valamint a pilóták sorozatban elért eredményeit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon szenzációs manővere Vettel ellen a Brazil Nagydíjról: videó
Következő cikk Hamilton: Nem akarok csak egy sportoló lenni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország