Hamilton a háromszázadik F1-es versenyéről: ez is csak arra emlékeztet, hogy öreg vagyok!
Újabb mérföldkőhöz érkezik pályafutásában Lewis Hamilton Franciaországban, rajta kívül csupán öt pilóta mondhatja el magáról a Forma-1 történetében, hogy legalább háromszáz alkalommal állt rajthoz. A brit azonban nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget.

Amennyiben nem történik semmi rendkívüli, Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon háromszázadik alkalommal állhat rajthoz a száguldó cirkuszban, ezzel pedig igazán illusztris társasághoz csatlakozik.
A hétszeres világbajnokon kívül Kimi Raikkönen, Fernando Alonso, Rubens Barrichello, Jenson Button és Michael Schumacher mondhatja el magáról, hogy átlépte ezt a bűvös határt, de általában egyetlen pilóta sem szereti, ha emlékeztetik az ilyen hatalmas időszakon átívelő rekordokra.
Hamilton 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben Ausztráliában, azóta pedig csupán egyetlen versenyt kellett kihagynia, a 2020-as szahíri futamon koronavírus-fertőzés miatt George Russell ugrott be a helyére.
A hétszeres világbajnok az elmúlt tizenöt esztendőben a sorozat legsikeresebb pilótájává nőtte ki magát: 103 pole pozíciót, 103 futamgyőzelmet, 186 dobogós helyezést, 60 versenyen futott leggyorsabb kört és 5404 versenyben élen töltött kört szorgoskodott össze.
Hamiltont megkérdezték arról, terveznek-e bármilyen ünneplést a háromszázadik versenyhétvégéje alkalmából. „Jobb, ha nem is gondolok erre, mert csak arra emlékeztet, hogy mennyire öreg vagyok“ - mondta nevetve a hétszeres világbajnok.
A Forma-1-es részvételi rekordot egyelőre Kimi Raikkönen tartja 350 futammal, de Fernando Alonsónak már csak öt versenyt kell teljesítenie, hogy beérje a Jégembert. Amikor a finnt annak idején a rekordjáról kérdezték, emlékezetes választ adott.
„Ezek csak számok, nem érdekelnek. Akár 300 futam, akár 20 ezer, nem nagyon érdekel, nem gondolkozom rajta. Azt csinálom, amit szeretek, és bármikor fejezem be a pályafutásomat, hidegen hagy mennyivel teljesítettem több versenyt másoknál.“
A jelenlegi mezőny rangidősének számító Fernando Alonso viszont előnyként tekint korára. „Ha a tíz évvel ezelőtti énem ellen versenyeznék, biztos vagyok benne, hogy a mostani lenne a jobb.“
„Az azóta szerzett tapasztalatom miatt úgy érzem, jobb sofőr lettem. Élvezem ennek előnyeit és egyelőre nem érzem semmilyen hátrányát. Fit vagyok és a negyven csak egy szám a koromnál“ - fogalmazott a kétszeres világbajnok.
Korábbi menedzsere Schumacherékről: „Csak hazugságokat hallok tőlük...”
Hallgassátok meg hogy dorombol a Ferrari új hypercarja!
Hill szerint a Mercedes kettős győzelmet arathat Franciaországban
Gasly élvezni szeretné a Francia Nagydíjat, annak ellenére, hogy bizonytalan a jövője
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.