Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Hátralévő idő:
21 Óra
:
41 Perc
:
53 Másodperc
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Hamilton: a gumik szinte lufik voltak, soha nem mentünk még ekkora nyomással

megosztás
hozzászólás
Hamilton: a gumik szinte lufik voltak, soha nem mentünk még ekkora nyomással
Szerző:
, Szerkesztő

Lewis Hamilton nem igazán hitte el, hogy a Red Bull, és Max Verstappen milyen teljesítményt nyújtott a 70. Évforduló Nagydíján, de a brit világbajnoknak be kellett érnie ma a második hellyel, miután az alternatív stratégiája még az élről rajtoló Bottasénál is jobb volt.

Nem igazán számított senki arra, hogy a Mercedesekkel bárki felveheti majd a harcot Silverstone-ban, ugyanakkor a múlthetinél magasabb hőmérséklet, a puhább keverékek, és a nagyobb guminyomás eltüntette a Mercedes nyomasztó tempófölényét.

Lewis Hamilton a futam közben sem hitte már el, hogy a verseny közben mennyivel jobbak voltak Verstappen gumijai, azt tudta csak mondani a rádióban, hogy „biztosan kisebb nyomással mennek.”

„Először is, hatalmas gratuláció a Red Bullnak és Maxnak. Ha az ő gumijaikra nézünk, nekik nem voltak olyan problémáik, mint nekünk. Egyértelműen váratlan volt, hogy ennyire harcdcore szemcsésedéssel találkoztunk, de hálás vagyok, hogy sikerült összehoznom a versenyt. A végén megint szemcsésedtek a gumik, de ott nagyon keményen nyomtam” – nyilatkozta Hamilton a verseny után.

A hatszoros világbajnok azonban nem tudott pontos választ adni arra, hogy mi okozta a váratlan gumiproblémáikat.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, arrives on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, arrives on the grid

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Nem tudom ebben a pillanatban, de biztos vagyok benne, hogy a csapat keményen dolgozik majd ennek a kiderítésén, mert ilyen még soha nem volt, de szerintem ennek is köze van Pirelli defektjeihez, és ahhoz, hogy csak fújják, és fújják a gumikat, már lufik szinte, soha nem mentünk még ekkora keréknyomással.”

„Nem lennék meglepve, ha ez lett volna a legfőbb oka a problémáinknak, nem tudom, hogy mások is szenvedtek-e, de ezzel biztosan foglalkozni fogunk.”

„Az első etap nagyon rossz volt, amikor elkezdtem lassan visszaesni Max elé, és aztán a másodikban úgy óvtam a gumikat, ahogyan csak tudtam, de egyszerűen semmit nem ért a szemcsésedéssel szemben. A végén szinte fél gumikon mentem, amikor a tükörbe néztem, egy félig kopasz gumit láttam, de valahogyan egyben maradtak, de ettől még ideges voltam, hogy megint felrobbannak, vagy valami.”

Lawrence Stroll keményen ment neki a fellebbező csapatoknak.

Ajánlott videó:

Bottas: temészetesen csalódott vagyok...

Előző cikk

Bottas: temészetesen csalódott vagyok...

Következő cikk

A Racing Point megindokolta Hülkenberg extra kerékcseréjét

A Racing Point megindokolta Hülkenberg extra kerékcseréjét
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény 70. Évforduló Nagydíj
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Szerző Köles István Ákos