Hamilton a Ferrarinál? – sosem volt rá igazi esély

Lewis Hamilton elmondta, hogy „egyszerűen nem alakultak úgy a dolgok”, hogy ő a Ferrarinál versenyezzen a Forma–1-ben, és a brit célja továbbra is az, hogy folytassa a hosszú távú együttműködését a Mercedesszel.

Hamilton a Ferrarinál? – sosem volt rá igazi esély

A hétszeres bajnokot még tavaly év végén hozták hírbe egy esetleges ferraris váltással, amikor kiderült, hogy beszélgetett az olasz autógyártó jelenlegi első emberével, John Elkannal.

Mivel azonban a Ferrari már Charles Leclerc és Carlos Sainz mellett tette le a voksát a jövő évre, Hamilton pedig nemsokára aláírhatja talán utolsó F1-es szerződését a Mercedesszel, nagyon kicsi annak az esélye, hogy a friss világbajnok valaha is Maranellóba tegye át a székhelyét.

A Bahreini futam előtt beszélt a ferraris helyzetről a címvédő, de elmondta, hogy ugyan tényleg beszélt Elkann-nal, azonban sosem fordult meg a fejében, hogy valóban elhagyja a Mercedest. „Igazából sosem voltam közel ahhoz, hogy eligazoljak” – kezdte.

Még több F1 hír:

„Szerintem az úgy van rendjén, hogy pilótaként és emberként is, amikor azt nézed, hogy mivel kapcsolatban szeretnéd elkötelezni magad az életed következő szakaszában, akkor meg kell vizsgálnod a lehetséges opciókat. Biztosra kell menned, hogy mindent figyelembe vettél, és hogy megvannak az előnyök és a hátrányok.”

„Nem tudom biztosra, hogy az értékeink megegyeznek-e, az időzítés sem volt jó soha, szóval egyszerűen nem alakultak úgy a dolgok. Ez viszont nem zavar engem. Annyira büszke és hálás vagyok a Mercedesszel bejárt utamra.”

Hamilton eddig csak Mercedes-motorokkal versenyzett a sorozatban, és teljes egészében a német autógyártó mellett kötelezte el magát már 2013-tól kezdve. Azóta a hét bajnoki címükből hat az övé lett.

 

Amikor arról esett szó, hogy mit ért el a csapattal, a brit elmondta, hogy az istálló atmoszférája és támogatása, amelyet mindig is élvezett, kulcstényezők voltak abban, hogy nem hagyta el őket. „Szerintem ez az egyetlen csapat a sportág történelmében, ahol örökre a család tagja maradsz.”

„Ha megnézzük azt a sok nagyszerű versenyzőt, akik egész életükben itt voltak, a Mercedes részei voltak, a Mercedes márka részei. Te is része vagy a fejlődés útjának, és örökre a családhoz fogsz tartozni” – emelte ki a világbajnok.

„Ez számít igazán, a hűség, amelyet magamra is tetováltattam. Ez hatalmas része az egésznek, és nagyon komoly érték az én szememben.”

Hamilton nem tudta, hogy ki az AlphaTauri csapatfőnöke?


Hivatalos videón a Ferrari „visszatérése” Mugellóból

megosztás
hozzászólás
„Ismét szerencsések leszünk majd”
Előző cikk

„Ismét szerencsések leszünk majd”

Következő cikk

Schumacher: „A Ferrari esélyei a nullához közelítenek”

 Schumacher: „A Ferrari esélyei a nullához közelítenek”
Hozzászólások betöltése