Hamilton: „A Ferrari közel van, de Rosberg vezeti a bajnokságot

megosztás
hozzászólás
Hamilton: „A Ferrari közel van, de Rosberg vezeti a bajnokságot
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. máj. 12. 13:49

Lewis Hamilton továbbra sem írná le a Ferrarit, miközben hisz abban, hogy utolérheti a csapattársát a másik Mercedesben.

Nico Rosberg megnyerte az első négy versenyt és magabiztosan vezeti a bajnokságot. Ez azonban a háromszoros bajnok és címvédő szerint még nem jelent semmit, maximum annyit, hogy lépéselőnybe került a csapatársa.

„Nagyon jó formában vagyunk, továbbra is, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, mivel a Ferrari még mindig igen közel van hozzánk. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy továbbra is távol tartsuk őket, de nagyon éhesek, akárcsak mi.”

„Ami engem illet, a kihívás adott, és személy szerint imádom a kihívásokat. Mindenki tisztában van azzal, hogy milyen versenyző vagyok, és miért vagyok ebben a helyzetben. Engem azonban ez nem bánt, csak motivál, és még nagyon sok verseny van hátra.”

„Korábban már a Mercedesnél voltam hasonló szituációban, amikor először lettem bajnok a csapattal, és akkor is talpra tudtam állni. Nico jó munkát végez, és kihasználja a lehetőségeit, de még mindig itt vagyok, és maximálisan koncentráltan, nyugodtan várom a folytatást. Nem kételkedem abban, hogy meg tudom csinálni.”

„A csapat biztosított arról, hogy technikailag mindent megtesznek azért, hogy rendben legyek és bízom benne, hogy ettől a ponttól kezdve ez így is lesz. Igaz, a tavalyi csapatom már Nico autóján dolgozik, de ez még mindig a Mercedes a legjobb szakemberekkel. Nem hinném, hogy hátrányt élvezek ezt illetően. Egyszerűen most így jött ki a lépés, de nézzük meg, hogy milyen lesz a következő 17 lépés…”

Következő Forma-1 cikk
Sainz és Verstappen közös gokartozást tervez - a cseréről tehát nem ők tehetnek!

Előző cikk

Sainz és Verstappen közös gokartozást tervez - a cseréről tehát nem ők tehetnek!

Következő cikk

Két csapat ki tudja trükközni a guminyomást! Az FIA most akarja bezárni a kiskaput!

Két csapat ki tudja trükközni a guminyomást! Az FIA most akarja bezárni a kiskaput!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING