BRÉKING

Hamilton a Ferrari, Alonso a Mercedes versenyzője lenne jövőre? Az egyik legnagyobb durranás lenne a Forma-1 történetében

Egyre inkább körvonalazható az, ami a háttérben történik, miközben Flavio Briatore is komoly erőket mozgósít meg annak érdekében, hogy Fernando Alonso a legjobb csapathoz kerüljön.

Egyre több média számol be arról, hogy 2005 és 2006 bajnoka az év végén valószínűleg elhagyja a Ferrarit. Most a német Auto Bild Motorsport szállt be a játékba, miközben a spanyol média azt írja, hogy a Mercedes nemhogy nem hosszabbítana Lewis Hamiltonnal, aki jelenleg vezeti a bajnokságot, hanem már a következő évben sem dolgozna vele, noha a kontraktusa érvényes 2015-re.

Egy biztos, a háttérben biztosan van valami, mivel a La Gazzetta dello Sport mellett más nagy lapok is azt írják, hogy Alonso valóban távozni akar.

A legnagyobb problémát az jelentheti Fernando esetében, hogy a spanyol évek óta nem kapott egy igazán erős gépet a Ferraritól, miközben az ígéretek egyetlen egy alkalommal sem teljesültek Maranellóban. Marco Mattiacci, a Ferrari új csapatfőnöke azt ígérte, hogy 2016-ig (ekkor jár le Alonso szerződése) újra képesek lesznek a bajnoki címért harcolni, de úgy tűnik, 2005 és 2006 bajnoka már nem hisz ebben.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A hírek szerint Briatore, aki még mindig szoros személyes és menedzsmenti kapcsolatot ápol Alonsóval, a Red Bullt és a Mercedest is megkereste annak érdekében, hogy a világbajnok barátja a legjobb csapatnál folytassa tovább, amire jövőre a német és a brit csapat is esélyes lehet. Fernando azonban a Red Bullt és a Mercedest is előrébb helyezte, köszönhetően annak, hogy a Honda még egy métert sem tesztelt az új V6-os csomagjával.

Újabban pedig arról a konkrét javaslatról hallani, hogy Alonso és Hamilton helyet cserélne egymással, amit azt jelentené, hogy 2015-től Fernando Nico Rosberg, míg Lewis Kimi Räikkönen csapattársa lenne. Az üzletbe pedig Niki Laudát is bevonnák, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a Ferrarival, melynél egykoron versenyzett.

Hasonló hírek láttak napvilágot korábban, mely szerint Sebastian Vettel foglalhatná el a spanyol „bika” helyét Maranellóban. Akkor ezt a Red Bull tagadta, és Dr. Helmut Marko kizárta annak a minimális esélyét is, hogy Alonso náluk folytassa tovább.

Alonso legutóbbi követelése az volt a Ferrarinál, hogy növeljék a pontok után kapott prémiumát és a fizetése a következő három évben érje el a 100 millió eurót. Az is benne van a pakliban, hogy ezzel Ferando dupla vagy semmit játszik.

A McLaren nem adja fel és küzd azért, hogy visszacsábítsa Alonsót, miközben a britek listáján Vettel és Hamilton is ott van. Az első számú célpont azonban a spanyol, aki 150 millió dollárt tehetne zsebre a mclarenes szerződésével. A spanyol azonban már nem lesz fiatalabb, és most van pályafutása csúcsán, miközben gyakorlatilag a legjobb éveiből már ötöt elpazarolt a Ferrarinál, így nagyon meg kell gondolnia, hogy miként is dönt, de még ő sem láthatja a jövőt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 már nem az, aminek lennie kellene: ha le akarják nyűgözni a rajongókat, akkor más út kell
Következő cikk BRÉKING: Alonso a Lotus-Mercedes versenyzője lehet jövőre! Maldonado és Grosjean is repül? 16 éves csapattársat kaphat Fernando

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország