Hamilton a favorit Kanadában a fogadóirodák szerint, de Bottast sem írják le

A fogadóirodák a pontversenyben vezető Lewis Hamilton győzelmére számítanak Montrealban, míg a Ferrari versenyzőit a harmadik és negyedik helyre várják.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrates on the podium with the champagne

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrates on the podium with the champagne

Andy Hone / Motorsport Images

6 futam elteltével Lewis Hamilton áll a világbajnoki pontverseny első helyén, a brit 4 győzelemnél tart, míg finn csapattársa, Valtteri Bottas 2 sikernél tart idén. 2019-ben csak a Mercedes tudott egyelőre futamokat nyerni, így nem csoda, hogy a fogadóirodák szerint ez most sem lesz másként.

A legnagyobb esélyt Hamilton győzelmére látják (2,2), majd az általuk felállított erősorrendben a másik mercedeses, Valtteri Bottas (3,25) következik, akit szintén nem írnak le, ez pedig nem is meglepő, főleg annak fényében, hogy a finn 2015 óta mindig dobogóra tudott állni Kanadában. A két Ferrari közül Sebastian Vettelt látják esélyesebbnek (4,5), míg Charles Leclerc futamgyőzelmére 6-os szorzót kínálnak.

Még több F1 hír:

A „még nem csoda” kategóriába Max Verstappen tartozik, akinek az esetleges győzelmével 19-szeres pénz ütheti a markunkat, a csapattársa, Pierre Gasly viszont már 151-es szorzóval fogadható. A középmezőnyben a Haast tartják a legesélyesebbnek – Magnussen és Grosjean is 751-es oddszot kapott, csak ők fértek be 1000 alá a középcsapatok közül.

1001-es szorzóért Kimi Raikkönen, Carlos Sainz és a két Renault-pilóta győzelmére fogadhatunk, a legnagyobb szorzót pedig „természetesen” a Williamsekre kapjuk: mind Kubica, mind Russell a megszokott 4001-es oddszot kapta.

Az utóbbi 5 év dobogósai a Kanadai Nagydíjon:

2014: Ricciardo (Red Bull), Rosberg (Mercedes), Vettel (Red Bull)

2015: Hamilton (Mercedes), Rosberg (Mercedes), Bottas (Williams)

2016: Hamilton (Mercedes), Vettel (Ferrari), Bottas (Williams)

2017: Hamilton (Mercedes), Bottas (Mercedes), Ricciardo (Red Bull)

2018: Vettel (Ferrari), Bottas (Mercedes), Verstappen (Red Bull)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz versenygokarttal csapatta egy szűk belső pályán: videó
Következő cikk F1 2019: éjszaka és szakadó esőben Monacóban egy F2-es autóval (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország